A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
TANULMÁNYOK - BALOG GABOR: A városi jog megszerzése, a rendezett tanács bevezetése Hódmezővásárhelyen, 1848-1849. április
kező évenkénti választásra nézve tegyen intézkedést, csupán „hogy ezen szokás”-t idén is megtarthassák.65 A megyei bizottmány másnapi, 29-ei ülésén - mivel az új adórendszert az új év elején vezetik be, „de különben is jelen körülmények között az Elöljárók változása célszerűnek nem találtatnék” - határozatában az elöljárók választását (a megyében egységesen) „Új év első napjára” halasztotta. Azért, hogy a bírót továbbra is a hivatalában való maradásra bírják, Kaszap Mihály másodalispán előterjesztésére a hírlap tudósítójának állításait megcáfolva, miután „Vásárhely Város összes Elöljárósága, különösen Kovács Mihály bíró a jelen fontos körülmények között minden rendeleteket és intézményeket a legnagyobb szorgalom és buzgósággal telyesített”, eljárásukat „a bizottmány által méltánylással” fogadták.66 Az erről készített jegyzőkönyv másolatát pedig Vidovich Mihály főjegyzővel - szó szerinti közzététel végett - elküldették a lap szerkesztőjéhez. Szilágyi aljegyzőként közelről nézhette végig a történteket. Vásárhely tanácsa tehát továbbra is a helyén maradt, mivel a november elején szokásos városi tisztújítást a megyei határozat 1849. január l-jére tűzte ki. Ez azt is jelenti, hogy az 1847 novemberében megválasztott városi tanács majdnem három hónappal tovább maradt hivatalban, mint amennyi időre megbízatása szólt. Az elöljárók hanyagságát cáfoló közlés a Kossuth Hírlapjának november 9-i (113.) számában jelent meg. Ezzel azonban nem elégedtek meg és a szerkesztőt, Bajza József neves költőt, kritikust a „hamisan vádaskodó” nevének kiadására „illendő” módon felszólították.67 Mivel ez nem járt sikerrel, a tanács a „teljes meggyaláztatása tárgyában szükséges elégtétel”-t akart. A november 14-én tartott tanácsülésen elhatározták, hogy az ügyben - az e napon szintén Vásárhelyen működő - megyei bizottmányhoz fordulnak.68 Folyamodásukban kérték a megyét, hogy miután a szerkesztő annak nevét, aki ellenük „hanyagsági vádat kiáltott ki, ...ki nem adta, a felelős szerkesztőnek a 1848. 18-k t. ez. Értelmében leendő megbün65 CSML HL Népgy. jkv. 1847:429. 66 CSML SZL Áll. Biz. ir. 1848: 839. 67 CSML SZL Áll. Biz. jkv. 1848:839. 68 KH, 1848. nov. 9. 64