A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

TANULMÁNYOK - BALOG GABOR: A városi jog megszerzése, a rendezett tanács bevezetése Hódmezővásárhelyen, 1848-1849. április

szakokban is, amikor Vásárhely rendezett tanácsi jogállással bírt (1861 és 1870-ben). A törvény teljes tartalmában egészen 1871-ig hatályban maradt, az idők folyamán nem változott a választókról szó­ló rész sem, ezért a választásokat 1861-ben és 1870-ben is ugyanazzal a szűk körű választójoggal tartották, mint 1849-ben. A lakosság nö­vekedésével azonban szükségképpen a helyhatósági választók száma is némileg nőtt, az 1870-es tisztújításon már (!) 552-en vettek részt. A népességgel együtt változott - a törvény értelmében (22. §. c.) - a képviselők száma is, amig 1849-ben 168-at választottak, addig 1861- ben 171-et, 1870-ben pedig már 186-ot.45 1848-1849-ben a megyében és a városban először szerezhettek je­lentősebb tisztségeket, és bontakozhattak ki azok az 1820 körül szüle­tett, s a 40-es években - a korhoz képest - még „haladó” ifjak (mint például a jogot végzett Kovács Ferenc, Szabó Mihály, Szilágyi Virgil, Török Bálint, vagy a földbirtokos Nagy András János), akik később meghatározták az egész helyi politikai életet. A vásárhelyiek jól tudták, hogy „a városi képviselő és tisztikartól függ a város jövő sorsa”, ezért a város kormányzóit és a kormányzás mikéntjét mindig is élénk figyelemmel kísérték. Szerintük ugyanis a városvezetés „ronthat és teremthet, adósságok örvényébe buktathatja vagy a jólét és fölvirágzás magas fokára emelheti e ...nagy várost, szülőföldünket, a szerint, a mint oda alkalmas és szilárd jellemű mun­kás férfiakat választunk! ...A múltból nagyon sok tanulságot meríthe­tünk, melyekből okulhatunk; a jelen pedig int, hogy intézzék e város polgárai higgadt megfontolással a tisztikar választását, hogy azt meg­bánni soha nem legyen okuk! ...Ne engedjék magukat szenvedélytől vezéreltetni.... Ám szervezkedjenek a pártok, bírálják, mérlegeljék az ellenpárt jelöltjeit, ha lesznek, vagy ha vannak, de bírálják higgadtan, józan ésszel, s nem pártszempontból: csak nyer általa a közönség! [...Ahogyan] a színaranynak is van salakja: azonképpen nincs oly párt, melynek salakjellemü tagjai nem volnának!”46 45 Uo. 1870. ápr. 24. 46 Uo. 1870. márc. 13. 56

Next

/
Thumbnails
Contents