A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)
IN MEMORIAM - KŐSZEGFALVI FERENC: „íme, hát megleltem hazámat...” József Attila- centenárium Csongrád megyében
könyvhét alkalmával, június 2-án mutatta be Péter László professzor a Németh László Könyvtárban. Takács Ferenc vásárhelyi szociáldemokrata országgyűlési képviselőt, idősebb testvéri, szinte atyai barátság fíízte József Attilához. Ennek egyik bizonyítéka a Medvetánc meleg ajánlással Takácsnak dedikált példánya. A jubileumi esztendő hasonmás kiadásának alapjául ezt, a Németh László Könyvtárban őrzött példányt választotta a város. A fakszimile kiadást, a kísérő tanulmányokat tartalmazó füzettel, valamint Fenyvesi Félix Lajos József Attila Énekek című verskötetével együtt október 2-án mutatták be ünnepélyesen a városháza dísztermében. Ezen a napon a Hősök terén fölavatták a költő szobrát is. Kligl Sándor szegedi szobrászművész alkotása egy fiókos szekrénykére könyöklő, gondolkodó költőt ábrázol, háttérben a Család, a Mama, a két nővér, elnagyoltan, mint álomban, szinte angyalként. 265