A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

CSALÁDTÖRTÉNET - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Jeltelen sír a celebeszi börtöntábor temetőjében, márványemlékkő Sanghiban. - Egy vásárhelyi orvosházaspár tragikus története

Felesége - szakképzett adminisztrációs - segítségével megszervez­te a kiterjedt szigetvilág betegeinek nyilvántartásba vételét és rendsze­res orvosi gondozását. Hozzáfogtak a Tahone szigetén lévő kórház bővítéséhez. Az építészeti szaktudással rendelkező Hadady Emma vezetésével rövid idő alatt megépült a poliklinika, a női szárny, a gyermekosztály, végül a férfiosztály, később a laboratórium és az adminisztrációs épület. 1937-ben a szabadságát itthon töltő Cseszkó Gyula a Bajtársi Szö­vetség megbízásából augusztus 3-án este előadást tartott a Gazdasági Egylet társalgójában „intim” közönség előtt Holland-Indiáról. Az alábbiakat mondta: „ Elsősorban beszélek tehát Holland-Indiáról, melynek egy kicsi, és gazdasági és kulturális szempontból meglehetősen jelentéktelen részén dolgozom. Amint azt mindenki tudja, Holland Kelet-India 5 nagyobb és rengeteg kisebb szigetből tevődik össze. Legfontosabb ezek közül, ha nem is a legnagyobb, Jáva szigete. Az egész Indiának kb. 60 millió lakosa van. Ebből Jáván kb. 36 millió lakik, tehát a lakosságnak több mint fele ezen az aránylag kicsi szigeten zsúfolódik össze. Ebből is látható, hogy valóban Jáva, ez a hosszúkás és nem is túlságosan nagy sziget, India legfontosabb része. Ez a sziget van legintenzívebben mű­velve, talán mert a legtermékenyebb. A többi nagy szigetek közül leg­inkább Szumátra az, amely az európaiak által legsűrűbben lakott. Szumátra kb. 4-szer akkora, mint Jáva, de gazdasági szempontból jóval alatta áll. A többi nagy szigeteken - Borneó, Celebesz és Guine­án - még csak egyes városokban élnek európaiak, kivéve a hivatalno­kokat. Ezek tehát egyenlőre nem sok jelentőséggel bírnak. Hogy miért említem az európaiak által lakott helyeket, mint faktort abból a szem­pontból, hogy mi a jelentősége az egyes szigetnek, ez igen egyszerű. Az európai t.i. csak olyan helyen van, ahol valami érték van, ahol jó a föld, tehát művelésre alkalmas, ahol sűrű a lakosság, tehát kereske­delmi kilátások vannak, vagy ahol valami természeti kincs pl. petróle­um, vagy érc van a föld méhében. Mert hiszen nem lehet tagadni, hogy a fehér embereket a haszon csalogatja oda, ahol az európai felfogás szerint veszedelmes az élet, akár a klimatikus viszonyok miatt, akár amiatt, hogy a benszülött lakosság még nem olyan szelíd, hogy a fehér ember ott rizikó nélkül élhet. A haszon azonban olyan csalogató, hogy 236

Next

/
Thumbnails
Contents