A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

TANULMÁNYOK - KONCZ SÁNDOR: Új iskolák létesítése és az épületek karbantartása Hódmezővásárhely külterületén, 1919-1949

rületi iskolák igazgatósága. Sem a batidai, sem a vajháti iskolához nem terveztek folyosót, pedig ez nemcsak a tanítónak tette laká­lyosabbá az iskolaépületet, hanem a tanulók számára is fontos volt, hiszen esős időben ide tudtak kimenni a tanteremből. Ugyanúgy kér­tek a vajháti iskolához is pincét, valamint mindkét iskolánál úgy kér­ték módosítani a tervrajzot, hogy a padlásfeljáró közvetlenül az udvar­ról nyíljon, és ne a kamrából. Az építés befejezését 1931. július 31-éré tűzték ki. Előírták, hogy az iskola felszerelését szeptember 1-jén adják át. Az épületet augusz­tus 31-én adták át, a tanítás szeptemberben kezdődött.19 Belső-kutasi iskola 1936-ban a Belsőkutasi Gazdakör összefogásával a környékbeli szü­lők kérték az iskola létesítését, amelyhez a külterületi iskolák igaz­gatósága igazolást adott arról, hogy a szomszédos vereskutasi és kistóvölgyi iskolától 10-10 növendéket vonna el, de azokban az isko­lákban még úgy is 60 fölött maradna a tanulói létszám, továbbá a vá­rostól 5 km-re levő városi téglagyártól 10-12 tanuló az új iskolát ven­né igénybe. Ez a 30 fölötti létszám azonban nem az összes lehetséges diákot jelentette, mert a felállítandó iskola környékén a tankötelesek külön összeírását ekkor nem végezték el. A szülői kérésre a város törvényhatósági bizottsága határozatot hozott, hogy a kultuszminisz­tertől államsegélyt kér az iskola építéséhez. Nagy Varga István belsőkutasi gazdálkodó ingyen telket ajánlott fel.20 1938. november 30-án a miniszter az ugyanekkor épülő paléi is­kola mellett a belső-kutasi iskola tanítóját is kinevezte, aki december 22-én jelentkezett is szolgálattételre, de akkor még az új iskola lakha­tási engedélye nem volt meg, így nem tudott odaköltözni. Az iskola építése december elején fejeződött be, de mivel az épület nem volt kiszáradva, nemcsak a tanítói lakást, hanem a tanteremet se lehetett használatba venni. A tiszti főorvos még 1939. január elején sem adta meg a használati engedélyt, nem volt megfelelően higiénikus ámyék­19 Uo. 232/1930.1. (XI. 10.), 232/1930. I. (XI. 24.), 143/1931. 1. (IX. 4.), 178/1931. I. Július közepén, egy másik iskola kapcsán a batidai iskoláról mint már elkészült isko­láról nyilatkoztak. 20 Uo. 33/1936. II. (III. 10.), 41/1936. (IV. 8.) 130

Next

/
Thumbnails
Contents