A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2006 (Hódmezővásárhely, 2007)

TANULMÁNYOK - KONCZ SÁNDOR: Új iskolák létesítése és az épületek karbantartása Hódmezővásárhely külterületén, 1919-1949

táltól kellett kérni.8 Mindkét iskolában a tanítás 1926. október 15-én kezdődött meg.9 Atkaszigeti iskola A vásárhelyi tanyai iskolák történetét ismerve elmondhatjuk, hogy az atkaszigeti iskola létesülése egy tipikus tanyai iskolai történet. A léte­sítést az alábbiak jellemezték: az előd egy zugiskola, érdekeltségi jelleg, ellenkező gazdák, munka és igaerő felajánlása az építkezéshez, telekadományozás. Sok részlet erősen emlékeztetett az 1800-as évek iskolaállítási törekvéseire. 1929 szeptemberében az atkaszigeti lakosok felkeresték a külterü­leti iskolák igazgatóságát, és iskola létesítését kérték tanköteles gyer­mekeik számára. Atkasziget az élő Tisza és az atkai holtág által körül­határolt zárt területi egységet alkotott, amelynek 1000 kisholdnyi ter­jedelmű területén 27 tanya volt. Ezekben a tanyákban 32 mindennapi tanköteles gyermek volt, akiknek egy része az irmamajori iskolába járt, más része pedig a nagy távolság és elzártság miatt egyáltalán nem látogatta az iskolát. A gazdák egy része nem szívesen látta volna, ha iskola épül a szi­geten, mert akkor a kanász és béres gyermekeiknek, akik eddig fel voltak mentve, leventeoktatásra kell járni. A külterületi iskolák igaz­gatósága se javasolta iskolaépület építését, de iskola létesítését igen, ezért úgy vélekedett, hogy bérhelyiségben kezdjék meg az oktatást, és majd két év tapasztalat után ismét megvizsgálják az iskolaépítés kér­dését. Bérhelyiséget is ajánlott fel az egyik gazda, és a megfelelő át­alakítást a szülők vállalták. Az igazgatóság indítványozta, hogy a vá­ros kezdje meg a tárgyalást az épületről, és intézzen előterjesztést a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz a tanítói állás létesítésére, amelyre egyelőre egy helyettes tanító lenne a legmegfelelőbb.10 Az atkaszigeti iskolát iratokban rendszeresen előkészítő tanfo­lyamnak nevezik, nem iskolának. 1935-ig nem állami iskola volt, ha­nem a város tartotta fenn. 1935 októberében egy vallás- és közok­8 CSML HL Külter. isk. ir. 182/1926. II. (X. 10.) 9 Uo. 184/1926. II. (X. 21.). Tanévkezdésre mindkét iskolához odaköltözött a tanító. 10 Uo. 146/1929.1. (IX. 18.). Az irmamajori iskola Atkaszigettől délre néhány kilomé­terre volt. 126

Next

/
Thumbnails
Contents