A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - SZENTI TIBOR: Az arzénes gyilkossági per

Július 10-én Asztalos Mihály tanú, ifj. Horváth szomszédja vallotta: „Észrevette, hogy Horváth szinte örvendve várta édes anyja halálát. A környékbeliek előtt feltűnt, hogy a kit ő bebiztosít, az mind meghal, úgy gondolták, hogy a »halállal szövetséget kötött«, mert volt vagy 40 könyve. Neki egy ízben azt mondta Horváth, hogy vagy 6000 f[o]r[in]tot kapott a társulatoktól”.31 Horváth Jusztina tanú szerint Horváth János anyja halála után 3800 forintot vett fel a biztosítóktól. Szarvas Pál tanú szerint Horváthéknak 21 halotti könyvet és 6 „házassági könyvet” adott át.32 Különös, hogy a pontos összeget nem tudják megállapítani.

Érdekes, hogy Horváth János is - miként Jáger Mári - a tárgyalás során, amikor csak szót kap, állandóan Istenre hivatkozik, mint tanújára, aki látja az ő „erkölcsi tisztaságát”. Amikor szóhoz jut, állandóan a Bibliából idéz, „prédikál” és szüntelenül kioktatja bíráit.

A július 12-én és 13-án tartott tárgyaláson a tanúkihallgatások folytatódtak. Ezek során kiderült, hogy szódavizet is itattak a mérgezettekkel, és azok többek között vérvizelésben is szenvedtek.

Július 14-én került sor Mucsi Mihály meggyilkolásának tárgyalására. A férfi alsó bajban - bujakórban = csúf bajban szenvedett, azaz „el volt romolva”. Ezek a kifejezések vidékünkön a 18. század eleje óta ismertek és nemi betegséget, többnyire vérbajt jelenthettek. Az elhalt betegségét Jáger Márival „gyógyíttatta”, így került vele kapcsolatba. Felesége megundorodott tőle. Jágertől üvegben „valami fehér folyadékot” kapott. Ez a feloldott arzén lehetett. A férje halála után a feleség „víg özvegyként” szeretőt tartott.

Az elnök a tárgyaláskor Jáger Márihoz ezt a mondatot intézi: „Tóth Lidi már két ízben bevallotta, hogy maga tanította őt arra, hogyan küldjék az urát túl a tón”. A kifejezés mögött az élők földjét a holtakétól elválasztó mitológiai kép húzódik meg. Vásárhely határában tenger ugyan nem volt, de erek és megannyi tó létezett. Köztük a legnagyobb a Hód-tó, amelyet bár ekkorra régen kiszárítottak, mégis elevenen élt a helynévben és az emlékezetben. Az itteni nép nyilvánvalóan ezt helyettesítette be a „holtak tengereként”, ill. „folyójaként”.

31 Végtárgyalási Napló, 1897. 15: 2.

32 Uo. 1897. 15:4.

45