A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

ADATTÁR - KONCZ SÁNDOR: 150 éves a külterületi iskoláztatás Hódmezővásárhelyen A tanyai iskolaépületek első száz évének vázlata

tött kardoskúti iskola lelkész-tanítójának fizetéséhez 200 forint támogatást szavazott meg a közgyűlés. Ez az egy evangélikus iskola volt a külterületen, amelynek épületét később 1926-ig bérelte az egyháztól a város. Szóba került ugyan 1895-ben egy újabb iskola szervezése, de felállítására nem került sor.28 Az 1890-es évek elején megváltozott a városi hatóságoknak a tanyai is­koláztatás kérdéséhez való hozzáállása. De nemcsak a város, hanem a szülők is másképp viszonyultak gyermekeik iskolába járatásához, nem szedett-vedett zugiskolákban vagy egyházi jellegű tanintézetekben, hanem rendezett és községi felügyeletű intézményekben akarták gyermekeiket taníttatni.29 30 1894-től látványosan fejlődik a külterületi népoktatásügy. A folyamat már 1893-ban megindult, amikor határozatot hoztak a népoktatás rendezésé­ről és fejlesztéséről. A hitfelekezetek ugyanis nem fordítottak, korlátozott pénzügyi kereteiknél fogva nem is fordíthattak oly gondot az iskoláztatás ügyére, hogy az a törvény kívánalmainak megfelelt volna. Ezt megoldani úgy tervezték, hogy a külterületi iskolákat a város átvenné, és azok mellé még 10 éven át évenként 3 tanyai iskolát állítana fel fokozatosan mindaddig, míg a szükséglet teljesen fedezve nem lenne. Megbízták az iskolaszéket az iskola­körzetek megállapítására, a népiskolák helyeinek kijelölésére, ami a külterü­letet 22 körzetre osztotta. Ebből 19 körzetben már volt iskola, amelyek közül 6 bérhelyiségben működött, „ezek részére azonban a ref. egyház állandó helyiségről gondoskodik”. Új iskolára volt szükség 3 körzetben, melyek közül a fecskésparti már tervbe volt véve. Az iskolaszék munkája lehet, hogy a korabeli véleményezésnek megfelelően terjedelmes, de nem volt elég ala­pos. Térképre vetítve valóban megfelelőnek tűnik, de két év múlva már 22 iskolánál többet kellett felállítani, 3 év múlva pedig szóba kerül az iskolák körzeteinek újbóli kijelölése.10 1895 márciusában került ismét napirendre a külterületi népiskolai okta­tás rendezése. Határozatot hozott a törvényhatóság, hogy az érdekelt egyhá­zakkal milyen irányú tárgyalásokat folytassanak, majd a költségvetés megha­tározása után kimondta a közgyűlés, hogy a hitfelekezeteket a tanyai iskolák kezelésében támogatja és segélyezi. A határozat meghozatalához négy indo­kot soroltak fel: a népoktatás fenntartása, fejlesztése, a tanügyi és közegész­ségügyi követelményeknek megfelelő iskolai épületek emelése közérdeket képez; a református és katolikus egyházak a jövőt illetően sem hajlandók a 28 CSML HL Kgy. jkv. 59/1891., 403/1895. 29 CSML HL Isk. szék ir. 123/1892.; Hódmezővásárhely Törvényhatósági Joggal Felruházott Város Polgármesterének évi jelentése (a továbbiakban Pmj.), 1889. 79. 30 CSML HL Isk. szék ir. 268/1894., 44/1895., 243/1898.; Kgy. jkv. 377/1894.; Pmj. 1893.88., 1895.80. 186

Next

/
Thumbnails
Contents