A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - SZENTI TIBOR: Hódmezővásárhely 1920-ban Trianon árnyékában

SZENTI TIBOR HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 1920-BAN, TRIANON ÁRNYÉKÁBAN* Megcsonkult hazánkban nem volt olyan település, amelyik ne kapott volna saját sebeket is a trianoni békediktátum következtében. Hód és Vásárhely már a 13. században ismert két szomszédos falu a Hód-tó partján, melyek egy településsé egyesültek. A 15. század közepén - amikor itt Hunyadi János volt a földesúr - oppidum, azaz mezővárosi rangot kapott. Ennek az ősi településnek a jobbágyai, mint védők ott voltak a nándorfehérvári viadalon, harcoltak Kossuth olda­lán 1848^19-ben, és a város az Alföldön - Orosháza mellett - a leg­nagyobb véráldozatot, közel 3000 embert veszített az első világhábo­rúban, így nem volt olyan család, ahol ne gyászoltak volna.' A háborút még ki sem heverte a város, amikor „A Havas ügynök­ség Párisból táviratban jelenti június 4-ikén: »A magyar békeszerző­dést ma délután 4 óra 30 perckor alá írták.« [...] Az aláírás s a kapcso­latos ülés tíz percig tartott. - A versaillesi régi királyi parkban az »an­tant dicsőség« (?) ezen vívmányának jeléül működésbe hozták a vi­lághírű szökőkutakat”.2 A helyi lapnak, a Vásárhelyi Reggeli Újságnak a híradásait kö­vetve számot adunk arról, hogy a város 1920-ban miként élte meg a békediktátumot. A szerződést még alá sem írták, amikor az elcsatolás- ra kijelölt területekről megindult a maradék hazába való menekülés, beköltözés. Március közepén ez a felhívás jelent meg: „Menekültek­E tanulmány rövid verziója megjelent a Kiss Dénes szerkesztette Trianon Kalendárium 1997 c. kötetben (pp. 70-73.). Mi ezúttal a teljes változatot közöljük. 1 1910-ben Vásárhely lakossága 62.465 fő volt, az ország tizedik legnagyobb települése. Ld.: KÖRTVÉLYESSY László: Hódmezővásárhely gazdasági földrajza a századfordulón = Vásárhelyi Tanulmányok ; 10. (Szerk. SZEMENYEI Sarolta) Hódmezővásárhely, 1985. 107.; SZENTI Tibor: Vér és pezsgő. Budapest, 1988. (Tények és Tanúk) 2 Vásárhelyi Reggeli Újság (a továbbiakban: VRU), 1920. jún. 6. A békeszer­ződés aláírása 81

Next

/
Thumbnails
Contents