A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: „Letörtük a burzsoát” Ügyészségi vádindítvány a Tanácsköztársaság hódmezővásárhelyi vezetői és közegei ellen

után átadta az államügyészségnek.9 Ugyanekkor vették őrizetbe a szin­tén intézőbizottsági tag Kiss Lajost, a korábbi Munkástanács alelnök- ét. Dávid Balázst, aki a nemzetőrség egyik bizalmi férfijaként tagja volt a régi Munkástanácsnak, és mint a katonai detektívcsoport tagja tevékeny szerepet vállalt a túszszedésben, a románok Vásárhelyen még 1919. augusztus 4-én lefogták, és Bukarestbe szállították. Ott öt, majd Hajmáskéren - már a magyar hatóságok által - hat hónapig volt internálva, ezt követően vizsgálati fogságba helyezték.10 A Friedrich-kormány 1919. augusztus 20-án kihirdetett 4.039/1919. M. E. sz. rendelete a törvényszékek részére gyorsított bűnvádi eljárás szerinti ítélkezést írt elő „a tanácsköztársaság szervei, közegei és megbízottai felett, akik hatósági jogkört bitorolva vagy színlelve, a büntetőtörvényekbe ütköző cselekményt követtek el”.11 A gyorsított eljárásból kifolyólag az ítéletek ellen nem lehetett felleb­bezni. A letartóztatottakat a városháza fogdájából a szegedi ügyészség fogházába vitték. Posztósék visszaemlékezése szerint „4 hét után át­szállítottak bennünket a szegedi Csillag börtönbe. A 100-ból 26-an maradtunk, 18-20-22 hónap vizsgálati fogságban. A többieket 1-2-3 hónap után elbocsátották”. 1920. május végén 13 személyt: Tóth Istvánnét, Farkas Mihályt, Kurucz Jánost, Fehér Pált, Timina Győzőt, Kutas Imrét, Süli Antal Jánost, Földesi Sándort, Fátyol Imrét, Szűcs Istvánnét, Steidl Lászlót, valamint a letartóztatottak korábbi névsorában még nem szerepelt Farkas Mihályt, Pintér Istvánt, aki mint nyomdai bizalmi férfi egyik végrehajtója volt a helyi lapok szocializálásának, majd egyik szerkesz­tője a Vásárhelyi Vörös Újságnak, valamint Tóth Istvánt, a Munkásta­nács Intéző Bizottságának egy további tagját Vásárhelyre kísérték.12 Ellenük az eddig lefolytatott vizsgálat nem talált megfelelő bizonyíté­kot a vádemeléshez, az itteni rendőrségnek azonban meghagyták, 9 TAKÁCS Ferencné: Takács Ferenc életrajza. Hódmezővásárhely, 1980. Kézirat a CSML HL-ban. 10 VRU, 1922. jún. 17.; CSML HL Hódmezővásárhely Város Törvényhatósá­gi Bizottsága közgyűlési jegyzőkönyve (a továbbiakban: Kgy. jkv.), 92/1949. 11 Magyarországi Rendeletek Tára 1919. évf. 651-656. 12 VRU, 1920. jún. 1. 67

Next

/
Thumbnails
Contents