A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - MAKÓ IMRE: „Letörtük a burzsoát” Ügyészségi vádindítvány a Tanácsköztársaság hódmezővásárhelyi vezetői és közegei ellen

MAKÓ IMRE „LETÖRTÜK A BURZSOÁT” Ügyészségi vádindítvány a Tanácsköztársaság hódmezővásárhelyi vezetői és közegei ellen Az előzmények Az őszirózsás forradalom győzelmét követő napon, 1918. november 1-jén a Károlyi-féle Függetlenségi 48-as Párt és a szociáldemokrata párt közös gyűlése Vásárhelyen is mámoros lelkesedéssel csatlakozott a polgári demokratikus Magyarország megteremtésére létrejött Ma­gyar Nemzeti Tanácshoz. Megalakították a helyi Nemzeti Tanács In­téző Bizottságát, amelynek elnökévé a város Károlyi-párti országgyű­lési képviselőjét, Kun Béla laptulajdonost, lapszerkesztőt, egyik alel- nökéül pedig a szociáldemokrata Borsi Jánost, az építőmunkás szak- szervezet helyi csoportjának elnökét választották meg. (December végétől már ő töltötte be a népkormány által a város kormánybiztosá­vá kinevezett, s ezért leköszönő Kun Béla tisztét.) Az új hatalmi szervnek - elsősorban a szociáldemokrata párt fegyelemtartó erejére támaszkodva - sikerült mederben tartania a háború okozta szenvedé­sek talaján végsőkig elkeseredett tömegek forradalmi hangulatát; elő­ször is lényeges intézkedéseket tett a lakosság ellátása érdekében. A háború alatt működésűket szüneteltető pártok erőteljes szerve­zőmunkához láttak, hogy tömegbázisuk kiszélesítésével minél ered­ményesebben szerepeljenek a kilátásba helyezett nemzetgyűlési vá­lasztásokon. Előszeretettel hivatkoztak a népjogokért folyó harcban köztük már régebbről kialakult fegyverbarátságra, míg azonban a pol­gári oldal a magántulajdonon alapuló demokrácia megszilárdítását és kiterjesztését óhajtotta, a szociáldemokraták a polgári demokrácia révén, vagyis békés úton végső céljuk, a szocializmus, illetve a kom­munizmus megvalósítását kívánták elérni. A helyi polgári erők politi­kai magatartására leginkább befolyással bíró Kun Béla azzal, hogy a koalíciós kormányzás válságba jutása és pártja kettészakadása után is kitartott Károlyi Mihály s az októberi forradalom szellemisége mellett, megőrizte a polgárság és a munkásság együttműködésének lehetősé­61

Next

/
Thumbnails
Contents