A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)
ADATTÁR - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: A hódmezővásárhelyi artézi kutak története
FÖLDVÁRI LÁSZLÓ A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ARTÉZI KUTAK TÖRTÉNETE Hódmezővásárhely határát hajdan a vízerek - méretüket tekintve más helyeken folyószámba mentek - sokasága szelte keresztül-kasul, melyek Összegyűjtötték a közeli és távoli területek csapadékát, és szállították a Tiszába, amit a talajnak a Tisza felé való természetes lejtése is segített. A felszínen át a talajba szivárgott csapadékvíz - összegyűlve a vízzáró agyagréteg felett - szintén e nagy vízgyűjtő folyóba jutott. A víz állandó jelenléte kedvező életfeltételeket biztosított a lakosság számára. Létük alapvető eleme, az iható víz a szükséges mennyiségben állt rendelkezésükre, mert az élővíz állandó mozgásban volt. A víz gazdag halállománya biztosította a megélhetést, a vizek menti területek buja legelője pedig takarmányt nyújtott az állatállomány számára. A végtelen kiterjedésű legelőkön élő állatoknak nagy szükségük volt vízre. Ennek a kényszerítő körülménynek hatására nagy és mély kutak készültek, melyek meglehetős mennyiségű vízzel rendelkeztek, s biztosították a jószágok vízellátását. Ezeknek a kutaknak a mélysége különböző volt, így vízbőségük is változott. Egy dologban azonban minden kút megegyezett, mégpedig abban, hogy tökéletesen jó és tiszta vízzel egyik sem rendelkezett. Sok kút vize volt a talajból beszivárgó sók hatására kellemetlen ízű. A pusztának azon a részén, ahol mélyebbről jött fel a víz, és többszörös szűrőrétegen átjutott a felszínre, a víz íze elfogadható volt.1 A későbbi időben is 3—6 méter mély ásott kutak szolgáltak vízszerzésre, de a bennük felgyűlt talajvíz sok szennyeződést tartalmazott. Hódmezővásárhelyen és határában is sok ilyen kút volt:- Az újvárosi puszta északi részén, a Mágocs-ér medrébe ásott itatókút volt az ún. Bánfi baromkútja, az északnyugati részen pedig Szél János kútja.- Sámson közelében, a Cigányér medre melletti itató csordakút volt a Ci- gánykút.- Szöllős határában, a Tatársánc nyugati végénél lévő csordakút volt a Csáki baromkútja, a Tatársánctól délre a Zsarkó baromkútja, a Szárazér partján pedig a Győri baromkútja.- A Fecskésen lévő csordakutat nevezték Deák baromkútjának.- Tóthkutas nyugati részén volt a Fejes baromkútja.- A sámson-derekegyházi út mentén északra volt a Kardos baromkútja.- Pósahalomtól nyugatra, a Kakasszéki ér partján volt a Kóti baromkútja. 1 Vásárhelyi Reggeli Újság (a továbbiakban: VRU), 1923. jún. 23. 219
