A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2005 (Hódmezővásárhely, 2006)

TANULMÁNYOK - HERCZEG MIHÁLY: Törkölyvermek Hódmezővásárhelyen

MELLÉKLET Hódmezővásárhely város statútuma ANNO DOMINI 1743 DIE 23 JANUÁRY Az egész becsületes tanács egyenlő Consensusábúl mostani és jövendőbéli palyinka főző lakosok[nak] megzaboláztatásokra és a B. város közönséges javának kárával és praejudiciumával sokszor tapasztalt excessusának eltávoz- tatására állandóképpen statuáltatott. Hogy mivel a kazánok, vagy palyinka főző üstök, az országos conscriptioban is complectáltatnak és befoglaltatnak ahhoz képest portio alá rekesztettenek úgy mindazonáltal hogy azok közön­séges jónak és városi rendtartásoknak kárára és praejudiciumára ne legyenek. Annak okáért ennek utána is egy-egy kazánon az hat forint portió meghagyattatik olly móddal és meghatározással, hogy palyinka főző személy is iczével, poltrással, és egyéb apró mértékkel éget bort és palyinkát maga árulni vagy mások által áruitatni ne merészellyen, másként ha valaki rajta tapasztaltatik minden engedelem és személy választás nélkül, mindannyiszor, valamennyiszer az árulásban meg érik az Üsti elvéttetik akinek pedig üsti nem volna és még is ezen közönséges város kárára való palyinka árulásban találtatik, akár lakos légyen akár idegen palyinkája elvétettetik és toties quoties 12 Rhe[nes] forintokkal megbüntettetik. Mely dolog hogy annál hathatósabban megtartassák város becsületes bírái következőképpen tartoz­nak tisztek, hivatalok szerint szorgalmatos vigyázásokat és rendeléseket tenni és a rajtatapasztaltattakat irrevisebiliter a meg írt mód szerint megbüntetni, melyet ha tudva vagy szánt szándékkal el mulatná akár mely város B. bírója nagyai Kis bírái és tizedesei a kik a város szolgálattyára hittel köteleztetik, ha az ilyen személyeket tudnak és bé nem adgyák sőt vélek egyett értenek, s együtt isznak és gonosságokat elhagattyák, ha a dolog reájok bizonyosodik hamis hitekért Ecclésia követéssel város meg csalásért pedig hasonlóképpen toties quoties 12 forintokkal megbüntettetnek. Ezen statútum és régula kiter­jesztetve és értettetve lévén a bor árulásrul is, hogy pedig az üstösök is ellen­ben magok mesterségekben kárt ne valjanak és hátra maradást ne szenyvegyenek, a kinek annyira való palyinkája vagy éget bora szaporodnék, hogy akóra vagy köbölre sőtt iczére is ki menne, magát bé jelentvén és pályinkája alkalmatosnak ítéltetvén illendő folyó áron mint másoktól a város korcsomájára bévétetik. 19

Next

/
Thumbnails
Contents