A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)
TANULMÁNYOK - FÖLDVÁRI LÁSZLÓ: Mekkora vagyona volt Nagy András Jánosnak?
Kelt, 1890. év január 7-én Dús József, Konstantin Péter, Lázár Mihály és Tárkány Szűcs Mihály tanúk és Kovács János ügyvéd előtt. ” A közvélemény hatalmas vagyonról szerzett tudomást. Látták, hogy Nagy András János nem feledkezett sem városáról, sem egyházáról, rokonságáról, közéleti barátairól, hű embereiről, hű cselédeiről, sőt városa népéről sem, hiszen közvetlenül halála előtt adott 20 ezer forintot a városnak az adóterhek csökkentése céljából. A református egyház hálája jeléül megfestette Tornyai Jánossal gyűlésterme számára jótevőjének életnagyságú képét, amint sétapálcájára támaszkodva áll a János téren. A kép hátterében a kút, az Újtemplom és az ősi ház. Akadtak olyanok, akik kisemmizve érezték magukat. A kiskorú örökösök képviselői tettek észrevételt a temetés költségeit illetően. A számadást felülvizsgálta a városi számvevőség. A 7199/a. 893. számú iratot az árvaszék 1893. december 30-i ülésén tárgyalta. Az elszámolást Hegedűs Sámuel készítette: „ Halott kémnek 2,00 forint Sürgönyre 1,80 Levélpapírra-J0 Anyakönyvi kivonatra-,50 Papír, bélyeg gyászjelentésre 1,00 Leírás, bélyeg, sürgöny 1,90 Halotti bizonyítványra 1,00 Koporsó hozónak-,20 Fekete ruhás asztalos 16,00 [Megigazította a „nyagda” székeket, szöget ütött az állványzatba a koszorúknak. - FL] Vasszegekre -,20 Koszorú hozóknak 5,20 Vers hozónak 2,00 Rendőröknek 39,00 [Nem kevés pénz volt a temetés rendjét felügyelő rendőröknek, akik inkább látványosságot jelentettek sötétkék egyenruhájukban, pörge árvalányhajas kalapjukkal, fényes kardjukkal.] Bejárónak 5,00 58