A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)
ÉVFORDULÓ - FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET: 160 éve született Fodor Lajos, a magyar kisdedóvás úttörője
FRANCISZTINÉ MOLNÁR ERZSÉBET 160 ÉVE SZÜLETETT FODOR LAJOS, A MAGYAR KISDEDÓVÁS ÚTTÖRŐJE 1844. július 9-én született iparos családban Fodor Sámuel és Németh Erzsébet gyermekeként Miskolcon. Itt végezte elemi iskoláit és a főgimnáziumot, majd Budapesten jogot tanult. Idős barátja, Tóth István miskolci óvó bíztatására beiratkozott az Országos Kisdedóvóképző Intézetbe, ahol Rapos József tanítványaként szerzett oklevelet. Pályáját 1866. november 23-án Szarvason kezdte, ahol 17 hónapot töltött óvodavezetőként, majd két évig Hajdúböszörményben dolgozott. 1871-ben pályázat útján elnyerte Hódmezővásárhely akkor még egyetlen óvodájának, a Mária Valéria kisdednevelő intézetnek vezetői állását. Az óvodát tetemes adósság terhelte, mert a telket kölcsönpénzen vásárolták, és a házat is kölcsönből építették fel. Az adósság rendezésére egy országos sorsjátékot talált ki, amely hatalmas sikert aratott, eredménye pedig 500 forint tiszta haszon lett. Az összeget egy takarékpénztárban helyezték el, amely hamarosan tönkrement, és ismét pénz nélkül maradtak. Az óvoda fenntartása érdekében hangversenyeket, műkedvelő színielőadásokat és táncvigasságokat rendezett. Óvodáját hamarosan országos hírű mintaintézetté fejlesztette. Egyszerűsége, okos és jóízű társalgási stílusa, előzékenysége, ötletessége, sokoldalúsága, és nagy munkabírása hamarosan a helyi társadalom nélkülözhetetlen tagjává tette. 1881-től választott tagja a város törvényhatósági bizottságának és évtizedekig jegyzője az iskolaszéknek. 1879— 1892-ig szerkesztője és belső munkatársa a Hód-Mező-Vásárhely című lapnak. Az országban elsőként (1881-től) felügyelője a város óvodáinak. Olvasókört alapított, rajzot tanított a református gimnáziumban, egyik megalapítója volt a Hódmező-Vásárhelyi Tanító Egyesületnek, adományozott, énekelt, festett és gyermekverseket írt. 161