A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2004 (Hódmezővásárhely, 2005)
ÉVFORDULÓ - Hódmezővásárhelyi évfordulók 2004-ben összeáll KOVÁCS ISTVÁN
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI ÉVFORDULÓK 2004-BEN 1654 december 28. Gróf Bercsényi Miklós négy évre elzálogosítja testvérének, Imrének vásárhelyi birtokrészeit. 1729 Vályogból katolikus templom építését kezdik meg a város közepén. Az első boszorkányper a városban. 1754 április 2. Pető Ferenc lefejezése az előző évi kuruczendülésben való részvételért. 1804 március 9. Szerdahelyi József színművész, zeneszerző, operaénekes születésnapja. 1829 május 31. A tabáni tűzvészben leég a városháza és a Fekete Sas fogadó. július 20. Matók Béla ügyvéd, újságíró, városi főügyész születésnapja. augusztus 4. Meghal Vertics József földmérő mérnök, Csongrád megye első térképésze. október 12. Nyizsnyay Gusztáv zeneszerző, dalköltő születésnapja. 1854 január 17. Seltmann Lajos főrabbi, hittudós születésnapja. október 9. Makó Lajos színházigazgató születésnapja. 1879 január 18. Espe rsit János újságíró, köztársaságpárti politikus, műpártoló születésnapja. január 18. Tárkány Szűcs Ferenc nemzetgyűlési képviselő születésnapja. január 19. Erdős Lajos tanár, író születésnapja. március 2. László Jenő ügyvéd, író születésnapja. 157