A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

ÉVFORDULÓ - A Pető-Törő-Bujdosó-féle parasztzendülés hódmezővásárhelyi dokumentuma - közreadja Kruzslicz István Gábor

feleltem, hogy el mennyen én bizony nem megyek, inkább kapálok, kaszálok, s úgy élek a világon. Ha már tudtad, hogy kurucznak készül miért nem adtál hírt, vagy bírádnak, vagy tisztednek? Azért, mert azt mondotta Pető Ferenc, hogy aki azt meg mondja, rosszul jár. Vigesimus primus Kinek hívnak? Hová való?, Hány esztendős, s micsoda vallású vagy? Szakács Mihálynak Tardosarúl, Szabolcs Vármegyei fi, pápista cir. 25 esztendős. Miért fogattál meg? Azért, hogy pünkösd előtt egy héttel vasárnapi napon délután, min­tegy hat óra tájban én a korcsmán lévén Czigány Miska fönn szóval azt mondotta a korcsmán három társainak, gyertek már gyertek kato­nának, s hogy elindult a korcsmáról Czigány Miska, a korcsma ajtón kívül ezen szókat ejtette: annyi úgymond a kurucz, mint a fü szál, s erről senkinek hírt nem adtam. Hát SzentLászlói Györgyöt miért kénszerítetted, hogy legyen ő is kuruczá? Nem kénszerítettem, hanem, hogy a korcsmárúl haza indúltam, utamban elő találtam ezen Sz Lászlói Gyurkát, s megmondtam neki, hogy micsoda hír vagyon, mellyet hallván Gyurka kezét öszve csapta, s megörült néki, s mingyárt azt kérdette tőlem, vájjon úgymond hova gyülekeznek azon emberek, én pedig azt feleltem, hogy úgy hallottam, hogy a Pető Ferke istállójába, s Gyurka fogta magát, s elment, de oda ment évagy sem nem tudom. Miért hírt nem adtál a városházához, hogy miben indult el Czigány Miska, és hogy ily rossz hír adta elő magát? Minthogy fel szóval mondotta Czigány Miska, hogy mástul is meg­tudják, s nem enge met illető dolgok lévén fenn hagytam rajta, s egyenyesen hazamentem esztrengát hajtani, minthogy a Gazdám is megparancsolta, hogy haza mennyek, azon éjjel odahaza is háltam, egész ház cselédjeivel megbizonyítom. 144

Next

/
Thumbnails
Contents