A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

ÉVFORDULÓ - A Pető-Törő-Bujdosó-féle parasztzendülés hódmezővásárhelyi dokumentuma - közreadja Kruzslicz István Gábor

szervezőknek. A szó szerint összeverődött 20-30 fő, többnyire gyen­gén felfegyverezve, a katolikus temető mellett gyülekezett és onnan indult el Túrra. A felkelés elfojtása után a rabként fogva tartottak kö­zött jól nyomon követhető az emberekben megbújó félelem, a bi­zonytalanság, ezért kevesen merték nyíltan vállalni, hogy kurucnak állottak, a felelősségre vonás elkerülése miatt próbálták úgy beállítani a történteket, hogy minél kevesebbet lehessen rájuk bizonyítani. Min­dezt figyelembe kell venni a forrás értékelésénél. Érthető is, hiszen a 106 vádlott közül a rendkívüli bíróság 1753. november 11-én 45 főt ítélt halálra. A vezetőket még 1753. június 22-én Budára vitték, ahol a rendkívüli bíróság ítélkezett felettük, melynek elnöke gr. Batthyány Imre volt. A város jegyzőjét is a többi elfogottal együtt Budára vitték. A jegyző keserves levelet írt haza, amelyben ártatlanságát bizonygatta. Levelét a következő szavakkal fejezte be. „írám Budán a Csonka Toronyban a térdemen lopva Die 10. ápril. 1754. 1754. január 28-án Mária Terézia mérsékelte a rendkívüli bíróság november 11-i ítéletét. A 45 halálra ítéltből a három vezető Pető Fe­renc, Bujdosó György és Törő Pál halálos ítéletét helyben hagyta, a többiek büntetését, kényszermunkára illetve külföldi katonáskodásra változtatta. A zendülés történeti feldolgozásával először Szeremlei Sámuel fog­lalkozott részletesen levéltári források és egyházi feljegyzések alap­ján.1 2 Később Zsilinszky Mihály és Wellmann Imre publikált ta­nulmányt a Századokban.3 A Vásárhelyi Tanulmányokban jelent meg 1 CSML HL, Hmv. Tan. ír. 2. cs. 87. sz. 2 Szőnyi Benjámin és a hódmezővásárhelyiek, 1717-1784. Budapest, 1890. 38-62., 205-208.; Hód-Mező-Vásárhely története. III. köt. Hódmezővá­sárhely, 1907. 295-323. 3 THALY Kálmán-ZSILINSZKY Mihály: Adalékok az 1735-i Péró és az 1753-i Törő-Pető és Bujdosó-féle népforrongás történetéhez = Századok, 1870. 30-43.; ZSILINSZKY Mihály: Csongrád vármegye történet. 2. rész. Budapest, 1898. 28-29.; HADROVICS László-WELLMANN Imre: Pa­rasztmozgalmak a 18. században. Budapest, 1951. 55.; WELLMANN Imre: Az 1753-i alföldi parasztfelkelés = Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon, 1711-1790. Budapest, 1952. 130

Next

/
Thumbnails
Contents