A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre
ség harcképességének fejlesztése körül kifejtett nagyarányú és sikerdús működése méltánylásául, - azon alkalomból, hogy ő cs. és apostoli királyi Felsége által a 46-ik gyalogezred tulajdonosává történt kineveztetése folytán közte és a törvényhatóság polgársága között mintegy szellemi kapcsolat létesült”, megválasztották a város díszpolgárává.31 A határozatot egyhangú lelkesedéssel hozták meg, átérez- hetve annak felelősségét, hogy talán ezzel is tehetnek valamit az addigra már hatalmas véráldozatot hozott ezred lehető kímélése érdekében. A Morzsányi-céggel elkészíttetett díszoklevél átadása a háborús viszonyok miatt sokáig váratott magára. A vezérezredes, aki 1917. februártól már az osztrák-magyar fegyveres erő pótlásügyi főnöke volt, 1918 elején a polgármester érdeklődésére levélben tudatta Bécsből, miszerint munkaköre teljesen lehetetlenné teszi, hogy felkeresse a várost, amelyhez megválasztása folytán „felette kitüntető kapocs fűzi”. Ezért kérte, hogy az oklevelet minden formaság mellőzésével postai úton juttassák el kezeihez, vagy halasszák el az átadást a háború utáni időre. Februárban viszont már köszönetét mondott a kézhez vett oklevélért, s egyidejűleg 1000 koronát is küldött a város szegényeinek támogatásához.32 *** Hódmezővásárhely I. választókerülete az 1920 őszén megtartott időközi választáson, a berlini követté kinevezett Emich Gusztáv helyére, gróf Bethlen Istvánt (1874-1947) választotta meg nemzetgyűlési képviselőjévé. Fél évre rá Bethlen az ország miniszterelnöke lett, mely posztot 1931-ben történt lemondásáig töltötte be. Még 1921 nyarán, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület, közelebbről Lázár Dezső elnök és hat társa Bethlen díszpolgárrá választását kezdeményezte. A június 30-ai közgyűlés ki is mondta, hogy „ gróf Bethlen István urat, Magyarország ezidőszerinti ministerelnö- két, városunk I. választókerületének nemzetgyűlési képviselőjét a Ma31 CSML HL Közgy. jkv. 63/1916. 32CSMLHLTan. ir. II. 1530/1916. 85