A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre

gyár állampolgár, aki a magyar kormány vagy az osztrák-magyar közös miniszterek megbízása nélkül 10 évig megszakítás nélkül a magyar korona határain kívül tartózkodik, elveszti magyar állampolgárságát. A korábban eltávozottakra nézve a 10 év a hatálybalépés napjától volt számítandó, és a távoliét folytonossága is megszakítható volt az állampolgárság fenntartásának a bejelentésével. Kossuth azonban, aki hangoztatta, hogy a fennálló viszonyok közt nem kíván hazatérni, s az általa törvényesnek el nem ismert osztrák-magyar szervekkel való érintkezés elvei feladását jelentette volna, a törvényt állam- polgárságától való megfosztásaként élte meg.

Vásárhely törvényhatósági bizottságának 1880. november 16-ai közgyűlése ünnepélyesen kinyilvánította, hogy „Hazánk legnagyobb fiát, Kossuth Lajost a magyar haza és a nemzet érdekében szerzett örökbecsű érdemei elismeréséül a város egyedüli díszpolgárává megválasztottuk és őt mindazon előnyben és jogban részesíteni fogjuk és akarjuk, mely e város polgárait határainkon belül és kívül megilletik”.3 Az indítványt Gosztonyi Sándor függetlenségi párti ügyvéd (később a város országgyűlési képviselője) tette. A direkt aktuálpolitikai üzenettől mentes, Kossuth múltbeli érdemeit jutalmazó határozatot a közgyűlés tagjai pártállástól függetlenül egyhangúlag hozták meg. Ugyanakkor azt is kimondták, hogy Vastagh György neves művésszel a közgyűlési terem falára megfestetik a nagy hazafi életnagyságú arcképét.

Amikor ő 1889-ben nyilvános köszönetét mondott a törvényhatóságoknak díszpolgári kitüntetéseiért, az általa megnevezett 31 város sorában Vásárhely volt az első, amely a szabadságharc bukását követően őt e megtiszteltetésben részesítette. Előre bocsátva, hogy sem Kossuth elvhűségéhez, sem pedig az itteni városatyák szándékának tisztaságához nem férhet kétség, felvetődhet itt egy talán szentségtö- rőnek ható gondolat. Az idős hazafi állampolgárságának elvi elvesztése jegyében, mintegy annak kompenzálásaként tett gesztus mögül nem kis erkölcsi elvárás sejlik ki: a számkivetettség megmásíthatatlan felvállalása. Ezt ugyan maga is lépten-nyomon kinyilvánította, de most helyette mondták ki. S ez már lényegesen elüt a kiegyezést kö3 Vásárhelyi Közlöny, 1880. november 24.

67