A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
TANULMÁNYOK - A thj. város szabadulása a földesúri kötöttségektől- Herczeg Mihály
megváltás a város anyagi viszonyai fejlesztésére előnyös Hitel alapnak elégségesnek tartja azt aló. 600 hold területet, melyet a legelőilletőségen felül a legelő elkülönözéskor éppen erre a célra engedett át. Egy szabad törvényhatóság méltóságával össze sem egyeztethető az egész város közönsége ellenében bizonyos jogokat gyakoroljanak... Elismerni lesz kénytelen a t(isztelt) képviselőtestület is azt, hogy ama jogok gyakorlata a viszonyok természetes magyarázata szerint számos összeütközésre szolgáltatna alkalmat” ...Felhívom a t. képviselőtestületet, miszerint a város területén jelenleg fennálló kisebb királyi haszonvételek örök megváltását elhatározni és a megváltás módozatainak velem leendő megállapítására, valamint e határozat végrehajtására egy teljhatalmú bizottságot küldeni szíveskedjék... Kész vagyok az érdemes város eme törekvését a méltányosság határáig, még áldozatok árán is, lehetőleg elősegí. • .,11 tem. Az országgyűlés mindkét háza végül is elfogadta az 1873. 11. törvénycikket, amely kimondja Baja és Hódmezővásárhely önálló törvényhatósági joggal felruházott városok közé emelését. Tisztázódott az a kezdetbeli félreértés is, hogy ez a fogalom nem azonos a „Szabad királyi város” jogállással (ld. 1870:42. te.). Az 1873. április 4-i közgyűlés kebeléből 15 tagú bizottságot alakítottak. Ez a bizottság feladatul kapta annak pontos megállapítását, melyek is azok a kisebb királyi haszonvételek, és melyek azok az épületek, földterületek, amelyek megváltására sor kerül. Az 1873. április 22-i közgyűlés kifogásolta, hogy a regálé jog megváltása vagy örökváltsága kifejezést használják. Szerinte „mint vevő és jogutód, és nem mint örökváltságot eszközlendő testület akar tekintetni...”* 12 Horváth László kimutatást készített az alku tárgyát képező jogokról és épületekről.13 " KCSL P. 408. 21. 7/371-1873. 1873. március 15. Levél Pokomándy Istvánhoz. 12 CSML HL IV. 1402. a Th. kgy. 1873. IV. 22. 13 Vö. CSML HL 257/11. kgy. 27