A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)

TANULMÁNYOK - A thj. város szabadulása a földesúri kötöttségektől- Herczeg Mihály

több volt, mint az italok eladási joga. Magában foglalta az elővásárlás jogát, a sör- és pálinkafőzés jogát is. A mindennapi szóhasználatban utóbb már csak regálénak nevezték az italmérési jogot. Az 1848. évi forradalom hatására a lakosok úgy értelmezték, hogy ezután lehet az italt is szabadon mérni. Az uradalom akkori regálé-bérlője, Schulhof Maximilian azért nem akarja megfizetni a kb. 10.000 forintnyi ha­szonbért, mert a lakosok „számtalan kurta kocsmát tartanak”. „ 1852 után Beer Móricz két évtizeden át bérli a „ bor és pálinka kocsmáltatás jussát”. 1860 decemberében 1000 forintot elenged a haszonbérből az uradalom, mert az új rendszer megrendítése követ­keztében a Regálék (októberi diploma!) elleni visszaélések is napiren­den lévén... ”3 Beer haszonbérleti szerződése 1870-ben telt le. Kérte, hogy „az utolsó percig” ő lehessen a bérlő. Belefoglalták a szerződésbe, hogy a regálékra vonatkozó törvény kihirdetésekor megszűnik a szerződés, nincs semmi követelése. Az a veszély, hogy a kisebb királyi haszonvételeket a törvény min­denestől elvonja a földesuraktól, 1848 óta folytonosan félelemben tartotta az uradalmat. Már 1848. április 16-án így írnak: „a kisebb királyi haszonvételek örökváltság alá kerülhetnek.” Gr. Károlyi György, (a közös uradalom kormányzója) akkor azt írta, hogy haj­landó lenne erről tárgyalni „ha ezen tárgy önmaga a község által szóba hozatnék”,4 1849-ben „ várni lehet, hogy a királyi haszonvételek törvény útján megszüntetettnek, s annak folytán Vásárhelyen majd csaknem közös épületek eladandók lesznek. ”5 Az uradalmat a későbbi években is nyugtalanította a regálék sorsa. 1852-ben Hódmezővásárhely községi választmányának egyik vételi szándékára így reagál: „Jóllehet a regálék jelenleg szépen jövedel­meznek, mindazonáltal miután a jobbágyi viszonyoknak megszűnése s a korral haladó eszméknek naponkénti fejlődése s életbe lépése után, a 3KCSLP. 408. 19.20/1861. 4 KCSL P. 408. 2/1848.d.IV. 16. jkv. 5 Vö. 8/1848. VI. 20. jkv. 24

Next

/
Thumbnails
Contents