A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
ÉVFORDULÓ - A Pető-Törő-Bujdosó-féle parasztzendülés hódmezővásárhelyi dokumentuma - közreadja Kruzslicz István Gábor
Miért fogattál meg? Azért, hogy múlt vasárnap jelentvén egy csizmadia legény, Teleki Pál nevű (:aki most itt sehol nem találtatik:) először, azután pedig Túri Miska mondotta, hogy kurucz világ volna, hogy magam is mennék el véllek, kurucznak, de énnékem nem lévén kedvem, feleségem és gyermekeim lévén, nem is ajánlottam magamat. Miért nem jelentetted? Azért, hogy későn lévén az idő, féltem az városházához menni, minthogy azelőtt is oda járatos nem voltam, s nem is véltem, hogy még ily rossz következik belőle. Secundus Mi neved? Hová való, hány esztendős s minemű vallású vagy? Kristó Ferenc, vásárhelyi cir. 40 esztendős kálvinista vagyok. Miért fogattál meg? Azért, hogy az elmúlt szombat előtt, egy héttel estve, kilencz óra után az házam eleiben kiülve a szolgámmal együtt a padkára, a midőn ott beszélgettem volna, tehát az alatt egy öreg szűr kankóban lévő esmeretlen ember hozzám jővén, kezdette említeni, hogy Munkács vára alatt fekünne egy Tábor kurucz, azért lennék társ véllek, és mennék el. Mit feleltél azon hozzád ment, s tégedet kurucznak hívott embernek? Én azt feletem, nem ettem bolond gombát, hogy az ollyan híjában valóságra adnám magamat. Mi végre hitt magadat kurucznak, a vagy említette e, hova és ki ellen fog menni az Tábor? Énnékem meg nem mondotta, mivel nem hajlottam kérésére. A szolgád hallotta e, hogy ezen ember, mivégre ment hozzád, és mire kénszerített magadat? Nem hallotta. Mivel hogy azon öreg ember beszélleni kezdett, bé ment a pitvarban, ezen beszédre nem figyelmezett. Másoktúl hallottad e azon kuruczságnak hírét? Másképpen nem hallottam, hanem vasárnap estve, a házam előtt le dűlvén a bundámra, hallottam három puska lövést a város szélin, mely 132