A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2003 (Hódmezővásárhely, 2004)
TANULMÁNYOK - Hódmezővásárhely díszpolgárai 1944 előtt - Makó Imre
bodó gondjaival elfoglalt helyi sajtó sem vett tudomást a legfelsőbb vezetésből már rég kiszorult két díszpolgár elhunytáról. Hazairól ráadásul köztudott volt zsidó származása. Bethlen Istvánt a megszálló hatóságok 1945-ben, mint az angolszász hatalmakkal folytatott kü- lönbéke-tárgyalások egyik irányítóját, a Szovjetunióba hurcolták, és még 1946-ban meghalt Moszkvában. Mayer János 1955-ben hunyt el szülőfalujában. Esetükben személyük, illetve az őket még piedesztálra emelő korszak megváltozott történelmi, ideológiai megítélése eleve kizárta a megemlékezés lehetőségét. Egy minisztertanácsi határozat révén a városi tanács erről szóló szabályrendelete, a városi zászló és címer alkotása mellett, 1974-ben „megalapította” a díszpolgárság intézményét is. Kitüntetettek személyéről azután a következő évben határoztak. A város „örökös díszpolgárául” a polgári korszakban megválasztottak közül - némi tekintettel ugyan a hagyományokra, de szigorúan igazodva a kor hivatalos történelem-szemléletéhez - a tanács ekkor Kossuth Lajos, Thaly Kálmán, Justh Gyula és Imre József címét újította fel.46 Mindez viszont már egy újabb korszak a díszpolgárság vásárhelyi történetében. 46 MAKÓ Imre: Őrségváltás a Panteonban? Hódmezővásárhely város díszpolgárai 1880-1990. = Juss, 1990/2. 107. 92