A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2001-2002 (Hódmezővásárhely, 2003)

TANULMÁNYOK - Szigeti János: A vásárhelyi izraelita népiskola a vallás, a tudomány és a kultúra szolgálatában

A ZSIDÓISKOLÁTÓL AZ EGYETEMI KATEDRÁIG

Gruber László emlékezete

Bodrogszerdahelyen (Zemplén vra.) született 1909. november 17- én. Édesapja Gruber Izsó MÁV tisztviselő, édesanyja Apfelzweig Amália. Iskoláit Debrecenben végezte. Az 1921-ben megnyílt debreceni Zsidó Reálgimnáziumban érettségizett. Ennek a felekezeti intézménynek kitűnő tantestülete volt, s első igazgatója dr. Kardos Albert (1861-1945) irodalomtörténész. Utána Frankfurt am Mainban tanult énekelni, s közben Németországban munkát vállalt. Egy év után hazajött, s beiratkozott a Tanítóképzőbe, ahol kántortanítói oklevelet szerzett.

A hódmezővásárhelyi izraelita hitközség 1934. szeptember 22-i közgyűlésén úgy határozott, hogy a helyi izraelita elemi népiskolába 1934. október 1-jétől 1935. június 30-ig terjedő iskolai évre - próbaidőre - megbízza a kántortanítói teendők ellátásával. Ezen felül a főkántori, előimádkozói, karvezetői teendőknek is eleget tett. A hitközség iskolája ekkor már csak két tanerős volt. Havas Hajnallal együtt 60 diákot tanítottak.

1933 és 1937 között dr. Weisz Pál (Budapest, 1908. december 18. - Jeruzsálem, 1998) töltötte be a rabbiszéket. A főrabbi és a hitközség elöljárói hamar megkedvelték a nagyszerű pedagógiai érzékkel rendelkező fiatal kántortanítót. Hihetetlen türelemmel tanította a héber nyelvet, bevezette a szolmizálást, később Kodály- és Bartók-kórusokat énekeltetett az énekkarral. A nehézkes felfogású diákokat korrepetálta. Az 1942-1943. Tanévben a tanulók száma már csak 47 volt.

A második világháború, a Holocaust, a deportálások még ma is fájdalmas emlékeket idéznek. 1945 elején nyugatra vezényelték a századukat. 1945. március 29-én sikerült megszöknie a deutschkreutzi (Németkeresztúri) körletből. Sopronba, a dominikánus szerzetesek rendházában talált menedéket. Moczó Kálmánná Kellner Katalin visz- szaemlékezéséből idézünk: „A deportálásból való hazatérés után folytatódott az élet. A társaink elvesztése miatti fájdalom minden gyermek szívében maradandó sebet ejtett, de akik visszajöttünk, újra tudtunk örülni egymásnak. Megkezdődött a tanítás a zsidó iskolában. ”

54