A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2001-2002 (Hódmezővásárhely, 2003)
ADATTÁR - Kovács István: Két év hódmezővásárhelyi eseménykrónikája
ezer forintot nyert a város az Oktatási Minisztérium pályázatán, amelyet a közoktatási intézmények nevelési programjainak szakértői véleményezésére fordítanak. június 1. Németh László Bodnárné című színművének a bemutatójára került sor a Petőfi Művelődési Központban. Az előadást Pécsi Ildikó érdemes és kiváló művész rendezte. ♦ A Németh László Városi könyvtárban mutatták be Szenti Tibor „Kalászkisasszony” című elbeszéléskötetét. 2. Századik születésnapját ünnepelte a Mátyáshalmi Általános Iskola. Az emléktáblát Herczeg Mihály tanító, nyugalmazott levéltárvezető avatta fel. 6. A Németh László Városi könyvtárban bemutatták Kőszegfalvi Ferenc „Csomorkánytól Csomorkányig” című helytörténeti írásokat tartalmazó könyvét. 7. A Fekete Sasban „Az egészségügy helyzete a millenniumi Magyarországon” címmel fórumot tartott Mikola István egészségügyi miniszter, amelyen megígérte, hogy a városban megkezdett egészségügyi és szociális reformot a minisztérium is támogatni fogja. 8. Díszközgyűlésen pedagógusokat köszöntöttek. Hódmezővásárhely Nevelésügyének Szolgálatáért kitüntetést kapott Csikós Istvánná, Rúzs-Molnár Ferencné, Szabó Miklósáé és Tóth Sándorné. ♦ A közgyűlés megszüntette Dubecz György jegyző köztisztviselői jogviszonyát. 9. Gyulai Endre megyéspüspök szentelte fel a Károlyi Házat. A rendezvényen megjelent a Brazíliában élő gróf Károlyi Lajos és felesége is. 11. A budapesti Vigadóban bemutatták Szenti Tibor „Tanya Atlantisz” című irodalmi előadását Kauczki Ervin és Kopetti Lia színművészházaspár előadásában. ♦ A Németh László Városi Könyvtárban bemutatták Novák István építész „Térérzékek, életterek” című könyvét. A szerző nevéhez fűződik a Németh László Gimnázium és Általános Iskola, a Corvin Mátyás Szakközép- iskola és a József Attila Általános Iskola tervezése. 14. A Németh László Városi Könyvtárban 80. születésnapja alkalmából ünnepélyesen köszöntötték a vásárhelyről elszármazott Kristó Nagy Istvánt irodalomtörténészt. Az ünnepelt hívta egykoron Németh Lászlót Vásárhelyre, aki édesanyjáról mintázta meg Égető Eszter alakját. 16. Vásárhelyről elszármazott művészek részvételével irodalmi estet, koncertet rendeztek a városháza dísztermében. Az irodalmi műsorban Gyalyasi Miklós, Szabó Éva, Várhelyi Endre, Vörös István versei hangzottak el, a koncerten többek között fellépett Várhelyi Éva (Várhelyi Endre operaénekes 176