A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2001-2002 (Hódmezővásárhely, 2003)

TANULMÁNYOK - Herczeg Mihály: Szemelvények a fehérgárdisták kegyelmi kérvényeiből

Önként jelentkezése folytán kísérték át Szegedre, s tölti azóta bünteté­sét.” A Csongrád Megyei Bíróság nem osztotta az apa véleményt. Nagy­fokú társadalom veszélyességre hivatkozással a kérelmet nemleges javaslattal továbbította 1957. december 23-án. „Tényállás és vélemény: Elítélt 1952.-ben szerzett tudomást a Fehér Gárda nevű szervezet ellenforradalmi és államrend ellenes tevékenykedéséről. Abba maga is belekapcsolódott, sőt 1952. októberében egy társaságban más társai felhívására a szervezet helyi vezetését is vállalta volna. Fegyvereket és rádió- adó-vevő készüléket ajánlott a tagoknak, s ezzel nagyobb akti­vitásra ösztökélte őket. /Az eljárás során nem nyert bizonyítást, hogy elítéltnek valóban lett volna rádió adó-vevő készüléke, s fegyvere. Habár e vonatkozásban Jugoszláviai összeköttetéseire hivatkozott./ 1952. október végén már összejövetelt szerveztek, melyen előadó elítélt volt. itt ismertette a szervezkedés szükségességét, s újból fel­ajánlotta hogy fegyvereket és rádió adó-vevő készüléket szerez a szer­vezkedés céljára. Szóba került a rendőrség beszervezése is fegyverek szerzése céljából, s a tsz.-ek működésének az akadályozása is. (kazlak fölgyujtása.). Még ugyanebben a hónapban egy újabb összejövetelt tartott, melyen az ígért fegyverek elhelyezését tárgyalták meg, ugyan­akkor tárgyaltak arról is, hogy az MBZHSZ.-től fognak fegyvereket rabolni. 1945.-től egy használhatatlan rossz állapotban levő pisztolyt, s 1946-tól egy vadászfegyvert rejtegetett 1950-ig, mikor is azokat meg­semmisítési céllal a kútba dobta. Vélemény: A megyei bíróság a cselekmény nagyfokú társadalom­veszélyességére tekintettel elítéltet kegyelemre nem javasolja.” Ilyen kísérőszöveggel természetesen a kérelmet elutasították. 102

Next

/
Thumbnails
Contents