A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

TANULMÁNYOK - Szigeti János: Sárga csillag, gettó, holocaust

Beretzk Pál polgármester-helyettes feladata lett volna a gettó felállítá­sa, e rendeletet azonban Vásárhelyen sohasem hajtották végre.2 1944. május közepén alakult meg az öttagú helyi zsidó tanács. Tagjai: dr. Deutsch Béla orvos, hitközségi elnök, dr. Silberstein Adolf főrabbi, dr. Neumann Sándor ügyvéd, Weisz László volt papírkereske­dő, Balassa József volt fakereskedő.3 A helyi hatóság közzétette a gettótervezetet, a Szeremlei utca, a Klauzál utcának az Eszterházy utcáig terjedő szakasza, és az utóbbi utca páratlan oldala, a Ferenc utcából nyíló vakköz páros oldala, végül a Szent István térnek a Ferenc utcától a Kálvin térig terjedő szakasza által határolt susáni városrész, ide értve az egész Ferenc utcát, és a Búvár utcának a 20. számú házáig bezárólag terjedő szakasza alkotta volna a szögesdróttal vagy deszkakerítéssel elzárt területet. Miután a susáni lakosok megismerték a gettó számára kiszemelt te­rületet, feliratban tiltakoztak Endre László belügyi államtitkárnál. A többszáz aláírással ellátott "emlékirat" abnormális, útszéli hangneme megdöbbentő: "... a kiválasztott hely ősi magyar település, igaz, hogy beszemtelenkedtek hozzájuk zsidók." A terv megvalósítása ellen 26 háztulajdonos is tiltakozott. Még jobban felerősödött az antiszemita uszítás a május 31-éré összehívott gettó-értekezleten. A városháza közgyűlési terme zsúfolásig megtelt. Dr. Beretzk Pál "Tájékoztatást olvasott fel, amely szerint minden "idevonatkozó híresztelésekkel és újságcikkekkel szemben " az a valóság, hogy senkit se akarnak oktro­jálni (kényszeríteni) bérletének vagy házának elhagyására." "... Hang­súlyozta a polgármester-helyettes, hogy a kormányrendelet értelmé­ben és a magyar fajta megvédése érdekében is az a céljuk, hogy a zsidók elkülönítését, eltávolítását, gettóba zárását keresztülvigyék, de 2 RÁCZ Lajos: Egy sötét korszak: a deportálások. = Csongrád Megyei Hír­lap, 1982. május 26, 27, 28, 29, 30. és június 1.; ROSZTÓCZY ERNŐNÉ: Nem hagyta cserben a bajbajutottakat. A Beretzk család Vásárhelyen. = Uo. 1990. január 13.; MOLNÁR Judit: Zsidósors 1944-ben az V. (szegedi) csendőrkerületben. Scientia Hungáriáé. Cserépfalvi Kiadó, 1995.; MOL­NÁR Judit: Csendőrök, hivatalnokok, zsidók. Válogatott tanulmányok a magyar holokauszt történetéből. Szegedi Zsidó Hitközség Évkönyvei 1. 2000.; KARSAI László: Holokauszt. Pannonica Kiadó, 2001. 3 Népújság, 1944. május 17. 74

Next

/
Thumbnails
Contents