A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)
TANULMÁNYOK - Kovács Ferenc: A hódmezővásárhelyi országzászló története, 1932-1949
közönsége verődött össze és őszhajú emberek levett kalappal, könnyező szemekkel nézték, miként pirul ki orcája a gyermekseregnek. ”34 "...a Deák Ferenc utcai iskola növendékei... zászló alatt zarándokoltak el az országzászlóhoz, ahol elénekelték a Himnuszt, azután Molnár Sámuel tanító az ő fiatal lelke füzével szólott hozzájuk. Majd az iskolába visszatérve nyomban összerakták filléreiket és egy szép nemzetiszínű zászlót szereztek be, melyet a Felvidékre fognak elküldeni...'*5 36 "A Magyar Városok Állandó Kongresszusának kezdeményezésére a csonka-ország városai zászlót küldenek a felszabadult területek városainak. Örömmel értesülünk ezzel kapcsolatban, hogy a szép akció során Vásárhely Kassa részére fog adni zászlót. Endrey Béla polgár- mester intézkedésére már el is készült a trikolor, amelyen a vásárhelyi címer alatt az a felírás áll: Hódmezővásárhely thj. város ajándéka Kassának... "M> Észak- Erdély visszatérte, a második bécsi döntés, 1940. augusztus 30. után anyaországhoz visszatért 43.541 négyzetkilométer37, 3.011.000 lakossal, amelyből 62% volt magyar.38 "Az Endrey Gyula utcai állami iskola növendékserege... a legelső napon felkerekedett, és lerótta kegyeletét a halott hősök iránt most, mikor a legszebb napokat éli ez a sokat szenvedett nemzet. László Mihály tanító tartott beszédet a növendék sereghez. Elénekelték a Himnuszt és virágokkal hintették be előbb a hősi szobor, majd az országzászló talapzatát. A tantestület határozataként nagyon szép szokást honosított meg a növendéksereg. Minden reggel 8 órakor két kislány elkísér egy fiút, akinek zászló van a kezében. Elmennek a hősi szoborhoz, elmondják a Hiszekegyet, azután leteszik a virágokat a hősök lába elé. "39 1945 után az országzászló természetesen eredeti rendeltetését nem tölthette be többé. Találtak más funkciót neki. 34 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1938. november 5. 35 Uo. 1938. november 8. 36 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1938. november 10. ,7Magyarország a XX. Században. 1. köt. Szekszárd, 1996. 117. 38 Rónai András i. m. 250. 39 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1940. szeptember 8. 67