A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

TANULMÁNYOK - Kruzslicz István Gábor: A Református Ótemplom és a bazársor

Mindenik kép más és más, úgyhogy e képek száma több százra rúgott. A parókiát a templom keleti vége irányában 1731-ben építették, mely­hez pince is tartozott. A kóbor csapatok elleni védekezésül az erdélyi templomokhoz ha­sonlóan 1740-ben a templomot lőrésekkel ellátott védfallal vették kö­rül. A templomkerítést gyulai kőművesek építették, hossza 104 öl, szé­lessége 2,5 láb. Falát 43 oszloppal erősítették meg. Ekkor épült a templom előtt a délnyugati oldalon egy gabonaraktár, melyben a pár­bérbe beszedett gabonát tárolták. Károlyi Sándor gróf, a város földesura a torony számára 200 fo­rintért átengedte nagyecsedi kastélyának, mely korábban Rákóczié volt, óráját, melyet 1725-ben tettek fel új helyére. Az órához kis csen­gettyű is tartozott, erről nevezték el a templom mögötti kis zugutcát (Csengettyű utca). ”2 Az első harangok egyikét a korabeli feljegyzés szerint 1735-ben Zechenter Antal budai császári ágyúöntő készítette 100 forintért. Sú­lya 152 és fél font. A meghasadozott és tönkrement eredeti harangok helyett az egyház egy 12 mázsás harang öntését határozta el. A Pesten öntetett új harang felirata: „A hmvásárhelyi reformáta eklézsia számá­ra a maga költségén készíttették ns. Kaszap József Szomor Ferenc, N. Szabó Pál, Mucsi István és Gál János urak 1801. Gegossen in Pest von Henrik Ebehard 1801. ” A presbitérium 1820-ban öntette a 299 font súlyú másik harangot. A harmadik nagyharang 1851-be készült a következő körirattal: „A hmvásárhelyi református eklézsia saját költségén készíttette Török István főgondnokságában 1850. Öntötte Jungbauer Vince Pesten sú­lya 1861 font. ” A harang meghasadása után újraöntette az egyház. Az egyik oldalon az ország, a másik oldalon a város címerével. Ezt a ha­rangot Szeremlei Sámuel avatta fel 1867. március 9-én.3 Az Otemplom kerítése egy évtized alatt annyira megrongálódott, hogy 1751-ben már szükségessé vált az újravakolása.4 2 SZEREMLEI Sámuel: A H. M. Vásárhelyi református templomok építésé­nek története, 1714-1914. Hódmezővásárhely, 1714-1914. 11. ' SZEREMLEI Sámuel: A Hódmezővásárhelyi Református egyház története. Hódmezővásárhely, 1927.222-223. 4 Ref. egyh. ir. 1751. II. cs. 9. 18

Next

/
Thumbnails
Contents