A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)
ADATTÁR - Kovács István: A második évezred utolsó évének hódmezővásárhelyi eseménykrónikája, 2000. jan. 1-dec. 31.
október 3. A Zenei Világnap alkalmából Péczely Attilára emlékeztek a Zeneiskola homlokzatán található domborművénél. 5. Ünnepi díszközgyűlésen köszöntötték az olimpián részt vett Risztov Éva úszót. A közgyűlés a „Signum Urbis Honoris” (A Város megbecsülésének jele) kitüntetést adományozta a sportolónak. ♦ „Ötven év a katedrán” címmel megjelent Ormos Ferenc ny. tanár könyve 6. Katonai tiszteletadás mellett emlékeztek meg az aradi tizenhárom vértanúról a Kincses temetőben lévő Hősök Kertjében. ♦ Megnyílt a „Vásárhelyi Őszi Hetek 2000” rendezvénysorozat. Dr. Szuromi Pál művészeti író a Tudás Kertjében felavatta Tűz a László térplasztikáját. ♦ Dr. Kószó Péter a Népkert bejáratánál felavatta az erdélyi Bereck község ajándékát, Bodó Csaba alkotását, a millennium tiszteletére állított székely kaput. 7. „A modernizáció tényezői és esélyei Hódmezővásárhelyen” címmel tudományos ülést tartottak a városháza dísztermében. Előadást tartottak többek között dr. Enyedi György és dr. Gyulai József akadémikusok. 8. Pogány Gábor művészettörténész nyitotta meg a Tornyai János Múzeumban a „47. Vásárhelyi Őszi Tárlaf’-ot. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fődíját és a „Tomyai-plaketf’-et Muzsnay Ákos festőművész kapta meg. 9. A Vásárhelyi Téka 13. köteteként megjelent a „Hódmezővásárhely jeles tudósai” című könyv. 11. A Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola tornatermében rendezték meg a „II. Hwarang-Do Kupa” elnevezésű WTF Taekwon-do országos versenyt. 13. A Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság különdíját nyerte el Hódmezővásárhely a „Virágos Magyarországért Mozgalom 2000” elnevezésű versenyen. 13-14. A Vásárhelyi Őszi Hetek keretében rendezték meg a „Francia és magyar költészet III. fesztivál”-ját a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban és a Fekete Sasban. 18. Megnyílt a „II. Festőszimpózium”. 19. A feloszlatott vásárhelyi Fidesz-csoport tagjai megalakították a „Fiatalok Vásárhelyért Egyesület”-et. ♦ Belvízvédelmi konferenciát tartottak a városháza dísztermében. 20. A Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet Szolgáltató Kht. eredményes munkásságukért elismerésben részesítette Szőke Mihály és Szűcsné Bátori Klára (Halmay Zoltán Általános iskola) tanárokat. ♦ A Központi Általános Iskolában haranglábat avattak, amelyet Návay Sándor készített 127