A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

ADATTÁR - Kovács István: A második évezred utolsó évének hódmezővásárhelyi eseménykrónikája, 2000. jan. 1-dec. 31.

május 1. „A lehetőségek hazája” címmel az ifjúsági és szociális szervezetek Nagy Piacát rendezte meg a Védőháló Egyesület Európai Magyar Fiatalságért Ala­pítvány a Károlyi Házban. 2. Dr. Rapcsák András elfogultságot nyújtott be Csongrád megye összes bírósága ellen. 4. Dr. Rapcsák András önkormányzati biztos kirendelését indítványozta a közgyűlésen. A testület a beadványt a bizottságok előtti tárgyalásra utalta. 5-6. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Szerdahelyi Kht. Petőfi Sándor Művelődési Központja és a Jóga a Mindennapi Életben Egyesület szervezésében indiai napokat rendeztek a Fekete Sasban. 8. A jegyző elutasította a kisgazdák veszélyeshulladék-lerakóval kapcsolatos népszavazási indítványát. 9. „Gulág festmények” címmel Nyikolaj Getman alkotásaiból nyílt kiállítás a Cseresnyés Kollégiumban. A rendezvényen mutatta be Rózsás János „Gulág lexikon” című könyvét. 11. Megkezdődött a Kakasszéki Reumatológiai és Mozgásszervi Rehabilitá­ciós osztály rekonsktrukciós beruházása. ♦ Alelnökévé választotta dr. Dubecz Györgyöt a Magyar Közigazgatási Kamara. 12. Ausztria napjának adott otthont a Hódtói Általános iskola és Gimnázium. A rendezvényen megjelent dr. Hannes Pórias osztrák nagykövet, dr. Feste­tics Antal, a Göttingeni Egyetem professzora és dr. Illés Zoltán, a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának elnöke. 12—14. Risztov Éva az athéni nemzetközi úszó versenyen a 800 méteres gyorsúszásban és 200 méteres pillangóúszásban aranyérmet szerzett 14. Asztalos Péter az Edinborough-ban rendezett ITF Taekwon-do Európa Bajnokságon aranyérmet szerzett. 16. Elhunyt dr. Apró Ferencné dr. Laczó Katalin vásárhelyi születésű kandi­dátus, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tudományos főmunkatársa. 18. Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartott az Erzsébet Kórház tizenkilenc műtőssegéde és betegszállítója a méltatlanul kevés fizetés miatt. ♦ Kilencven éves korában Elhunyt Tóth Bálint, a vásárhelyi tekesport alapítója 19. A mezőgazdasági Főiskolai Karon megalakult a Dél-Alföldi Agrár Cent­rum. Dr. Szabó Gábor igazgató elsősorban a kutatási, kutatásfejlesztési szaktanácsadás és szolgáltatási tevékenységben jelölte meg a szervezet fő célját. ♦ Béke-telepi Napot rendezett a Béke-telepi Olvasókör. 20. A Kiss Lajos Általános Iskolában és a Kossuth Zsuzsanna Szakközépis­kola és Gimnáziumban rendezték meg a „Word 2000 Országos Számítás­120

Next

/
Thumbnails
Contents