A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)
ADATTÁR - Kovács István: A második évezred utolsó évének hódmezővásárhelyi eseménykrónikája, 2000. jan. 1-dec. 31.
április 6. Az első szabadon választott Országgyűlés képviselői, dr. Grezsa Ferenc, dr. Kószó Péter és dr. Szabó Lajos, díszközgyűlés keretében Pro Urbe-díjat vehettek át, amellyel a városért kifejtett tevékenységüket ismerték el. 7. A közgyűlés dr. Adorján Andor pszichiátert nevezte ki a Szakosított Szociális Otthon élére. 7-9. Az „Első Hódmezővásárhelyi Fazekas-találkozó” keretében az Árpád utcai Tájházban megrendezett kiállítás, amelyet Nagy Vera, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg, a hagyományteremtést célozta. 8. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban rendezték meg az Református Középiskolák Országos Fizika Feladatmegoldó Versenyét. Az esemény alkalmából az iskolába látogatott dr. Gyulai József vásárhelyi származású akadémikus. ♦ A Fekete Sas kávézójában rendezte meg a Magyar-Francia Baráti Társaság az „Ismerd meg Franciaországot” című vetélkedőjét. ♦ A millennium tiszteletére Dalos Találkozót rendeztek a József Attila Általános Iskola aulájában, amelyen nyolc vásárhelyi kórus vett részt. ♦ Millenniumi koncertet adott a Péczely Attila Zeneiskolában a városi Fúvószenekar. 9. A Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület „Tavaszi Természet- és Állatvédelmi Fesztivált” rendezett. ♦ Országos Fit-Kid középdöntőt rendeztek a Hódtói Sportcsarnokban. 10-14. Az Önkormányzat és a Hódtói Általános iskola és Gimnázium Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontja Hódtói napokat rendezett. 11. József Attila születésének 95. évfordulója tiszteletére szoboravatót rendeztek a József Attila Általános Iskolában. Cseri József alkotását a névadó iskola előtt állították fel. Avatóbeszédet mondott Olasz Sándor egyetemi docens, a Tiszatáj főszerkesztője. 12. Audiológiai továbbképző tudományos ülést tartottak a városháza dísztermében. Új audiológiai osztályt adtak át az Erzsébet Kórházban. ♦ A Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában a Hódtói Általános Iskola és Gimnázium szervezésében rendezték meg általános iskolások részvételével az „Éneklő Iíjúság 2000” kórustalálkozót. A rendezvényen 11 kórus, több mint 600 tanuló mutatkozott be. ♦ A Cseresnyés Kollégiumban megnyílt Sújtó Sándor grafikusművész kiállítása. ♦ A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban rendezték meg a városi „Garzó Imre Fizikaverseny”-t. 13. A rendkívüli közgyűlés fő napirendi pontja a veszélyeshulladék-lerakó létesítése volt. 15. A romák világnapja (április 11.) alkalmából a vásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat „Ki mit tud?”-ot rendezett a Mozaik Kamarateremben. 118