A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 2000 (Hódmezővásárhely, 2001)

ADATTÁR - Kovács István: A második évezred utolsó évének hódmezővásárhelyi eseménykrónikája, 2000. jan. 1-dec. 31.

22. A Sport Napján a városháza dísztermében ünnepélyes keretek között köszöntötték a város 1999. évi legeredményesebb sportolóit, sportvezetőit és testnevelő tanárait. ♦ lsépy Tamás, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnöke bejelentette, hogy nem tudtak többségi álláspontot kialakítani a dr. Rapcsák András polgármester elleni közvádas ügyben. 24. A közgyűlés felkérte dr. Rapcsák Andrást, hogy a Parlament 28-i ülésén maga kérje mentelmi jogának felfüggesztését a közvádas ügyek megnyugtató tisztázása miatt. ♦ A millenniumi eseménysorozat keretében az Eötvös Szak- középiskolában előadást tartott dr. Makk Ferenc, a Szegedi Tudományegye­tem professzora „A fordulat évszázada” címmel. 25. A Németh László Városi Könyvtárban Olasz Sándor és Domokos Mátyás mutatta be Grezsa Ferenc „Vonzások és Vallomások” című könyvét. 26. „70 év betiltott, elhallgatott Trinanon versei” címmel előadást tartott a Bocskai Szabadegyetem a Petőfi Művelődési Központban. 28. A Millennium tiszteletére Hangversenyt adott a Péczely Attila Zeneisko­lában Hegedűs Endre zongoraművész. A koncerten Bartók, Erkel és Liszt művek hangzottak el. ♦ Nyolcvanhat éves korában elhunyt Szabó Endre, az egykori Csongrád Megyei Hírlap főszerkesztő-helyettese. 1945-ben családjá­val Vásárhelyen telepedett le, majd rövidesen a Viharsarok újságírója lett. Március 2. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése ’’Hódmezővásárhely Sportjáért” emléklapot adományozott Szigeti János ny. tanárnak. 5. Novák Imre polgármester-helyettes lakásán köszöntötte a 100. születés­napját ünneplő Benyhe Imrénét. 6. A Hódtói Általános iskola és Gimnázium előcsarnokában megnyílt Zoltai Attila festőművész kiállítása. 7. A sajtóban olyan hír jelent meg, mely szerint veszélyeshulladék-lerakót terveznek a város határába. Aláírásgyűjtés indult a terv ellen. 9. A Németh László Városi Könyvtárban Mezei András költő mutatta be Szenti Tibor „Szampó és Mirmidó” című elbeszéléskötetét. 11. A szenvedélybetegségek megelőzéséről tartott előadást a városháza dísz­termében dr. Berényi Rita, a Debreceni Forrás Családsegítő munkatársa. A családi napon megjelent Gyulai Endre Szeged-Csanád megyés püspök is. 12. A Tornyai János Múzeumban megnyílt az I. Vásárhelyi Képzőművészeti Szimpózium. 13. A Magyar Újságírók Közössége által alapított „Petőfi Sándor Sajtósza- badság-díj”-at kapott Fenyvesi Félix Lajos vásárhelyi születésű költő. 116

Next

/
Thumbnails
Contents