A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)
ÉVFORDULÓ - Dömötör János: Száz éve született dr. Tölcséry István
volt, hogy a könyvtárakat központilag lássák el kellő számú katalóguscédulával. Ez már régebb idő óta gyakorlattá vált: A könyvtárellátó a könyvekkel egyidejűleg szállítja az igényelt példányszámban a nyomtatott katalóguscédulákat. Kifogásolta továbbá, hogy a kiadványok egy részéről hiányzik a megjelenés évszáma. (Sajnos e területen ma sem jobb a helyzet.) Végül szóvá tette azt is, hogy a vidékiek számára hátrányos, miszerint a közforgalomból kivont könyveket csak Budapesten és egy helyen tekinthetik meg az érdeklődők és a kutatók. Még egy egészen személyes élmény ide kívánkozik, mely nagyvonalúságát és értéktiszteletét egyaránt jellemzi. Még nem voltam fa- mulusa, csak a régi második osztály tanulója, tehát tizenkét évesként az óraközi szünetben Tolsztoj Feltámadását olvastam. A csengetés egy érdekes részt szakított félbe. Emiatt bűnös kíváncsisággal óra alatt is belenéztem a pad alatt. Odajőve hozzám, szokatlan, vészjósló hangon kérdezte: „Mit csinálsz te a pad alatt?” Elvette a könyvet, megnézve a címét, szó nélkül visszaadta. Dr. Töcséry István tanár úr a pedagógiai nagy könyvek szerint tanított, de akinek füle volt a hallásra, szándéka és értelme volt az értésre, sok mindent meg tudhatott tőle és általa a társadalomról, történelemről és emberségről. 113