A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1999 (Hódmezővásárhely, 2000)

ÉVFORDULÓ - Dömötör János: Száz éve született dr. Tölcséry István

igazságérzetre, az osztályhelyzetre utaltak. Nem így dr. Tölcséry István, aki teljes őszinteséggel jelentette ki: „Kérem többen mondták, hogy rendkívül ajánlatos!” Az eredmény természetesen nem lehetett kétséges.

Könyvtárosként legnagyobb érdeme, hogy az országban egyik elsőként vezette be a decimális nyilvántartási rendszert. Ezenkívül cer- berusi éberséggel és szigorral őrizte birodalmát. Ezt a rendszeretet még egykor tanártársa, Németh László esetében is alkalmazta. Németh László többször is említi írásaiban. A Sajkódi estékben azt is publikálta, hogy dr. Tölcséry István egyik megjegyzése járult hozzá ahhoz, hogy Kossuth-díja egész összegét a gimnázium könyvtárának ajándékozza. A megjegyzésre akkor került sor, amikor Tölcséry tanár úr hírül vette, hogy a kiváló író hamarosan Vásárhelyre érkezik, indig- náltan kijelentette: „Hogy meri betenni a lábát a városba, mikor még mindig nem adta vissza az Eckhardt-kötetet. ”

A könyvtári famulusságot kettős arcúság jellemezte. A nyári szünet felét, sőt a Baranyi kisasszonyok adományának leltározásakor még a húsvéti szünetet is munkával töltöttük. Emellett azonban, és ez volt a fontosabb, benne éltünk és bármikor meríthettünk a tanári és ifjúsági könyvtár rendkívül gazdag szellemi kincsestárából. Sőt olykor a saját magánkönyvtárát is igénybe vehettük. Ezzel kapcsolatban kamaszos értetlenséggel háborogtam azon, hogy ilyenkor minden egyes alkalommal átvételi elismervényt íratott velünk, annak ellenére, hogy naponként találkoztunk. Ma már igazat kell adnom neki, mert ha a köl- csönkönyvet beteszem saját polcomra, könnyen lehet, hogy örökre ott marad, ha nincs feljegyzés, nyilvántartás, mert ilyesmi hiányában esetleg a kölcsönadó is elfeledkezik róla.

Gondolatait, véleményét nem szívesen publikálta írásban. Valószínű élt benne a „verba volant, sripta manent” latin mondásnak az írásbeli felelősséggel kapcsolatos megállapítása. (Persze a latin mondás, a hangrögzítés széles technikai lehetősége idején, már koránt sem olyan súllyal érvényes, mint a harmincas években.) A Puszták Népe szerkesztőségének azonban 1947-ben sikerült megnyernie egy a 2. számban közzétett Könyvtáraink sorsa című írása publikálására. Ebben nemcsak a vidéki könyvtárak hátrányos helyzetére mutatott rá, hanem javaslatot tett az állapotok javítására is. Egyik ilyen kezdeményezése

112