A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)

TANULMÁNY - Baracs Gabriella: Az 1945-ös nemzetgyűlési választások Hódmezővásárhelyen

munkások, értelmiség és a nők agitációja mellett nagy gondot fordított a középosztályokra tartozó iparosok megnyerésére. Közvetlenül a választások előtt az iparos gyűlésen Takács Ferenc volt iparügyi mi­niszter szólt az iparosokhoz: "Hódmezővásárhely kézműves iparossá­ga mindig lelkes tömegben állott az SZDP táborába. Ennek a múltnak többször adta tanújelét, és most az első demokratikus választás alkal­mából ismét bizonyságát adta ragaszkodásának és hűségének.m Takács Ferenc ígéretet tett az iparos továbbképzésre, zavartalan nyersanyag ellátásra, ami nagyon nagy szó volt ebben az időben, hi­szen még a sót és az áramfejlesztéshez szükséges szenet is nehezen tudták előteremteni. Az SZDP célja volt az adófizetés, az adómorál rendezése és az adómentes létminimum megállapítása is. Takács hangsúlyozta, hogy az átmeneti gazdálkodásban az iparosság szerepe nagyon jelentős. A városban sok volt az iparos, tehát ha ezeket sikerül megnyerni, az jelentős eredmény. Az SZDP helyi szervezete gondosan, körültekintőben szervezte meg a választási előkészületeket, agitációkat, gyűléseket. Október hónap volt a "meggyőzés hónapja". Ennek a hónapnak a közepén ok­tóber 12-én véglegesen eldőlt, hogy a két munkáspárt külön listán fog indulni a választásokon. Az SZDP jobboldalának az volt a véleménye, hogy a közös lista miatt nem szavaztak rájuk a budapesti törvényható­sági választásokon, míg az SZDP baloldala a Kisgazdapárt agitációjá- ban látta a sikertelenség okát.211 Hódmezővásárhelyen a két munkáspárt igyekezett éles támadá­soktól mentesen készülni a választásokra. Karácsonyi főispán magá­hoz kérette a helybeli pártok megbízottait. Előadta, hogy abban sze­retne megállapodni velük, tegyen meg minden párt minden tőle telhe­tőt, hogy a városban megakadályozzák a választási küzdelem elfajulá­sát. "Minekünk itt kell maradnunk továbbra is egymás mellett - mon­dotta és egymásért kell dolgoznunk a választások után is, meg kell akadályozni tehát, hogy ez alkalommal a város polgárai, mint ellensé- 19 * 19 Idéző B.G. i.m. 100. 211 Balogh Sándor: Az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások Magyarorszá­gon. Századok, 1970. 4.sz. 86

Next

/
Thumbnails
Contents