A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1998 (Hódmezővásárhely, 1999)
TANULMÁNY - Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi Virradat szabadkőműves páholy megalakulása
titkár négy szabadkőműves szobrászművésszel (Kernstock Károly, Vágó Dezső, Teles Ede és Kallós Ede) lépett érintkezésbe, hogy modelleket készítsenek. A páholytagok egyhangúlag elfogadták a hét búzakalászt jelvényként, mely keskeny, rövid, de nem feltűnő kéksárga szalagon függjön, lekapcsolható és gomblyukjelvényként is használható legyen. Felkérték Szathmáry Tihamért, hogy ötödikként ő is készítsen egy mintát, s a munkák közül Genersich, Reich és Szathmáry testvérek fogják majd kiválasztani a legmegfelelőbbet (utóbbi esetében rögtön felmerül némi összeférhetetlenség is...), majd a minta után a szintén szabadkőműves Pártos Lajos készíti el a jelvényeket.60 A jelvénytervezési felhívásra egyedül Vágó Dezső válaszolt, akinek három különböző tervezete szeptember 23-án került a testvérek elé. Egyik sem felelt meg teljesen az ízlésüknek, végül mégis kiválasztottak egyet, amelyen a hét búzakalászt egy sarló fogja össze. Szathmáry Tihamér tervezete nem felelt meg a páholy határozatának, ugyanis egyes tagtársak azon elképzelését követte, mely szerint a virradat jelképének, a felkelő napnak kellene a jelvény fő motívumának lennie a búzakalászok helyett.61 Október hetedikén kiderült, hogy a testvérek afféle „titkári engedetlenségi mozgalommal” találták magukat szemben, amely egy megfelelően működő, erőskezű főmester által irányított páholyban elképzelhetetlen lett volna. Müller Ferenc ekkor kért ugyanis bocsánatot, hogy a legutóbbi munka páholyhatározatával szembehelyezkedve a kiválasztott jelvényt nem rendelte meg, bízva abban, hogy annál szebbet is lehet készíttetni, ráadásul úgy, hogy a felkelő napot favorizáló testvérek óhaja is teljesülhessen. Müller nem vesztegette az időt, saját szakállára érintkezésbe lépett további két szobrásszal, Pásztor Jánossal és Rubleczky Gézával, hogy készítsenek olyan terveket, melyekben a hét kalász és a felkelő nap egyaránt megjelenik. A titkár rögtön be is mutatta Pásztor három rajzát, valamint Rubleczky egy gipsztervét. A jelvénybizottság nevében Genersich Antal a Pásztor- és a Rubleczky- tervet is igen ízlésesnek találta, javasolta, hogy mindkettőt készíttes60 MOL P. 1131. 1. cs.,2.t., 1913. jún. 26. 61 Uo. 1913. szept. 23. 69