A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

TANULMÁNYOK - Kruzslicz István Gábor: Kossuth-kultusz és a hódmezővásárhelyi olvasókörök

müveket, bibliákat, imakönyveket, zsoltárokat és hazafias nyomtatvá­nyokat, minden anyagi jövedelmet kizáró, csak erkölcsi hasznot kere­ső, 5 és fél évi fönnállása óta 77.144 darab ily művet megszerző és eddig 46.396 darab művet házalási árusítás útján városunk családi tűzhelyeire bevivő, raktárán ez idő szerint is 30.748 művel rendelkező, e nemben hazánk területén egyedül álló »Sajtóügyi Osztály«-nak szintén egyik szervezője, megerősítésének munkása voltam, a fennállá­sa óta pedig összes ügyeinek intézője és vezetője vagyok. Sajtóügyi osztállyal, mint a nép erkölcsi erejét fokozó, nagyhorderejű intéz­ménnyel a legközelebb Sopronban tartott országos Protestáns Irodal­mi Társaság gyűlése is behatóan foglalkozva róla, nagy elismeréssel nyilatkozott. Erdély neves ref. Püspöke pedig egy alföldi utazása al­kalmával a mikénti vezetés és kezelés módozatát személyesen tanul­mányozta, 5. Amidőn a maga elé oly nagy célokat tűző Dél magyarországi Ma­gyar Közművelődési Egyesület megalakult, s a városunk közönségét is csatlakozásra szólította fel, mint aki a versed Magyarosító Egyesü­lettel évtizedeken át összeköttetésben, s így a magyar nyelv terjeszté­sének szolgálatában állítottam, gyönge erőmhöz képest mindent elkö­vettem, hogy a nagyfontosságú nemzeti cél városunkban is mielőbb testet öltsön. Városunk közönsége a hívó szót megértve, az egyesületnek hódme­zővásárhelyi fiókját már e téren előbb kifejtett gyakorlati munkássá­gom eredményét, választmánya egyik tagjául megválasztott, és felhí­vott, hogy mindaddig, míg ez egyesületünknek városunkban állandó otthona (internátusa) nem lesz a csereközvetítés nehéz, de előttem ismert és nekem kedves munkáját vállaljam fel. 1905/6 tanévben 98, 1906/7 tanévben már 128 idegen ajkú tanulót helyeztem el városunk különböző tanintézeteiben, kiknek a választ­mány megbízásából a lakásviszonyaira, jó! táplálására, egészségügyé­re, erkölcsi magaviseletére való felügyeletet szintén magamra vállal­tam és örömmel teljesítettem, s az eddig és ily módon elért eredmény alapján bizton hiszem és remélem, hogy a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület területén városunk és a fiókegyesületünk 46

Next

/
Thumbnails
Contents