A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Ács Margit: Egy ilyen intellektuális izé arról, hogy van-e népi irodalom, ha a nép nem kér belőle

ahogy az individualista-szollipszista; nincs sok értelme azt mondani rá, hogy eljárt fölötte az idő, mert van.

Hogy mennyire van olyan ember, akinek önmeghatározásához nélkülözhetetlenek a közösségi vektorok, Günter Grass legújabb regényének a sorsa mutatja, amelytől azt várta a német közvélemény, hogy az újraegyesülés ellentmondásosságáról fog számot adni, s a csalódás akkora botrányt keltett, hogy felkerült a Spiegel címoldalára, a vita betöltötte a Die Ziet hasábjait. Nem elég posztmodernek ezek a németek. Hasonló igényt észlelhet a magyar író is. Nem felel meg neki.

A hódmezővásárhelyi író-paraszttalálkozó hatvanadik évfordulóján Domokos Mátyás mondta ki ezt.3 Nem adnak hírt az emberek életéről azok, akik a természettől a szólás képességét kapták. Hírt adni - igen, ez teljesíthető feladat. Kinyilatkoztatni? Erre nincs szükség. Ott Vásárhelyen például inkább a vendéglátók beszéltek, város, falu polgármestere, könyvtárosa, a tanyasi gazda, a gazdaság vezetője, a tanár, a külföldi tőkével kivirágzott gyár vezérigazgatója. Némelyikük azt mondta: ez volt az első alkalom, hogy módjukban állt valakinek elszámolni elmúlt fél évtizedükkel.

Lehet, hogy most ez a figyelem az író, a népi író dolga. A krónikás figyelme az írástudók első funkciója szerint. De az utolsó írástudók egyikétől is választhatok éppen népi ars poeticát, csak túl pátoszos, nem önreflektív, s így nem képes meghaladni a nyelvi megelőzöttsé- get. Joyce írja az Ifjúkori önarcképben: "Üdvözlégy élet! Milliomodszor keresem a tapasztalat valóságát, amelyből lelkem kovácsmííhely- ében népem még alaktalan öntudatát akarom megteremteni."

Egy még az imént idézett posztmodern költőnél is fiatalabb, önálló szellemű, kiváló tanulmányíróval vitatkoztam. Szerinte ez az egész népi-urbánus ellentét a szó szoros értelmében ki fog múlni, hiszen a negyven alatti írók között szinte senki sincs, aki a népiekhez tartozna. Lehet köztük még olyan - mondom - hiszen valaha Illyés és Németh se népinek indult. A felelősség meg szokta keresni a maga gazdáját.

’ Kortárs, 1995. 10. sz. 142