A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)
VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Ács Margit: Egy ilyen intellektuális izé arról, hogy van-e népi irodalom, ha a nép nem kér belőle
lan intés, amely a politikusok, publicisták és más szakemberek reguláris felsorakozása első percétől kezdve újra és újra felhangzott, mindig ingerelt. Egyrészt azért, mert a Demokratikus Charta íróinak senki sem címzett efféle felszólítást, sem pártvezéreik, sem a „semleges” szakemberek. Sőt. Másrészt miért pont az író ne politizáljon, amikor szinte mindenki politizál? Mindössze rögzíteni akartam a keserves tényt, hogy az elmúlt években túl sok félreértést, szándékos félreértelmezést, manipulációt kellett elszenvedni, főleg a népi oldalon. A fogalmakat ki kell hántanunk e salakból. 4 Ha tekintetbe veszem az egykori népi írók viszonyát a Horthy- rendszerhez, utódaiknak ott lett volna helyük a Vérmezőn. Miért volt oly természetes, hogy mégis inkább a Charta-tüntetéssel fordultak szembe? Azért is persze, mert végtére nem a kormányzó feltámasztásáról volt szó, hanem temetéséről, sőt, a Horthy-rendszer temetéséről, ahogy erről hitelesen, katartikus erővel Horthy István beszélt nagyapja porai mellett. Ehhez képest a tüntetésen a magyar értelmiség színe- virágjának be kellett érnie egy bohóccal. De főleg azért azonosulhatott a népi értelmiség a temetés aktusával, mert felismerte, hogy a rítusnak a nemzeti önismeret szempontjából van jelentősége. Mindazok a nemzedékek, akik abban nőttek fel, abban élték le életüket, hogy a magyar közelmúlt nemcsak vereséget és szégyent idézett a fejünkre, hanem valami zavaros, levezekelhetetlen bűnt rejteget, vagyis azok az emberek, akik a kollektív bűntudat kárhozatában éltek anélkül, hogy tudtak volna róla, alkalmat kaptak arra, hogy e múlttal józanul szembesüljenek. Amely persze olyan, amilyen, de démonizálásra nincs ok. Az alkalom megvolt, a katarzis elmaradt. A közvélemény a gyűlölt kormány újabb magyarkodó stiklijének tekintette, hogy sor került a temetésre („a helyett, hogy munkahelyeket teremtenének...”) - s ráadásul felkeltett a népben egy archetípusos averziót. A népben ugyanis sokszázados úrellenesség lappang. Gyanakvás, utálat. Válasz a vele való bánásmódra, a büdösparasztozásra. Ha valaki, a népi írókhoz kötődő ember tudja, milyen jogos ez a bizalmatlanság és ellenszenv. Nyelvpolitikai telitalálat volt úri arroganciának 139
