A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)
VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Domokos Mátyás: Elvéreznek legszebb álmaink?
Szabó Pál, Féja Géza, az akkori szegedi fiatalok, s mindazok, akik történetesen nem jártak itt, de „Leváltása", kiiktatásuk a köztudatból egy átgondolt stratégia alapján folyamatba tétetett? Másfelől pedig: mit nem végeztünk el mi, lapításból, sunyításból akár, jóllehet volnának mentségeink. Köztük „történelmiek” is, a közelmúltat illetően pedig az a belső megrendülés, amely egy világomlás láttán írói léte értelmének: igazságának az újragondolására késztetett jónéhány írót a lelkiismeret mérlegén. Ezek a belső drámák azonban mit sem változtatnak azon az aszályon, ami a kilencvenes évek magyar irodalmát sújtotta. Úgy érzem, van jogom - sajnos, okom is -, hogy így beszéljek, hiszen én is ezen a tájon születtem, itt nőttem föl, itt nyitották ki a szemem a világra azok az írók, akik előttünk Vásárhely vendégei voltak: Ady, akinek a verseibe foglalt ítélet a magyarságról, félő, hogy éppen most teljesedik be, vagy az a Móricz Zsigmond, aki éppen ebben a városban szörnyedt el azon, hogy abban az esztendőben, amikor itt járt, egyetlen könyvet sem adtak el Hódmezővásárhelyen. Nekem jutott könyv, s a magyar irodalom mérhetetlenül gazdag és sokszínű terméséből értettem meg, milyen szándékok mozgatták a magyar írók tollát, amikor az esztétikai szépet a rejtőző, s nem egyszer rettenetes igazság kendőzetlen felmutatásában keresték és találták meg. Csak jóval, évtizedekkel később tudtam meg, hogy bizony nem afféle másodrangú, mucsai esztétikapótlék volt ez, hanem az emberiség gondolkodóinak közös meggyőződése, amikor Emerson idézett tanulmányában ezekkel a sorokkal találkoztam: „a világ egyetlen értékel ismer, s ez a cselekvő lélek. Minden ember előtt nyitva áll ez a lehetőség; minden ember magában hordozza ezt az adottságot, mégha legtöbbjükben egészen mélyen rejtezik is, vagy már-már úgy tűnhet, teljesen hiányzik. A cselekvő lélek az abszolút igazságra függeszti tekintetét, az igazságot nyilvánítja ki vagy teremti meg. ” Ennek az „igazságra függesztett tekintetnek", mint írói magatartásnak, nincs valami magas árfolyama mostanában a szellemi életünk hangadói által üzemeltetett tőzsdén. Ezek az alkuszok persze őszintén elcsodálkoznak azon, hogy jóformán senki nem olvassa szövegeiket, amelyeket az „olvashatatlanság mint kizárólagos cél és mondanivaló ’’esztétikájának a gyakorlati megvalósításával hoznak létre, s az 127