A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1997 (Hódmezővásárhely, 1998)

VÁSÁRHELYI ÍRÓTALÁLKOZÓ, 1995. AUGUSZTUS 23-26. - Péter László: Galyasi Miklós, a költő

József Attila Sok gondom közt című versében olvassuk:

Sok gondom közt veled vesződöm,

Bóbiskós szántón mérgelődöm,

S harmatos, dobogó dombokon Szememre húzom a kalapom.

Az Édesanyjának című vers utolsó szakaszában meg ezt:

Szelíd dörgésben, jó harmatban Csurgóra húzott rossz kalapban Nem fogok bolyongni már többé,

Ülök és mosolygok örökké.

A csurgóra húzott kalap képébe bizonyára belejátszott a népies műdalnak - ugyancsak e motívumkörből született - kezdősora is: Kalapom, kalapom, csurgóra...

Galyasi talán nem ismerte mindezeket, ő csak Ady lírájától ihletet- ten élt ezzel a metaforával. Ez az intertextualitás, ahogyan ma az ilyesféle szövegpárhuzamokat a modern irodalomelmélet nevezi, 1957 után híven adta vissza Galyasi közérzetét. Ahogyan a kötet címadó versének utolsó strófája is:

Nehéz a lét, elkopnak az. évek.

Több a sovány ordas, mint a jóllakott.

A szürke farkas, a vezér is vénebb,

Tüdeje fújtat, zsákmánya gyérebb...

S elhibázza egyszer az őzbakot.

Dicséretes szerkesztő ötlettel a kötet elején olvashatjuk a költőbarát, Pákozdy Ferenc (1904-1970) köszöntő versét, amelyet 1958-ban a börtönben sínylődő Galyasihoz írt. Közös példaképüket, Jókait idézte föl:

ő volt néked

a nagy törvény, a nagy próféta, a nagy vezér, a nagy világ, a nagy természet, poéta, megtette, hogy magyarrá lettél, és megmaradtál jó magyarnak, hiába hullt fejedre gúny, rágalom, átok, sárga csillag.

120