A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)

NÉPRAJZ - Nagy Vera: Céhes szokások Hódmezővásárhelyen

(A lakozás bevételei között az adakozáson túl szerepel még az ökör bőréért, faggyú jáért kapott pénz, valamint „Farok Vágásbul bé jött” pénz, melyek minden évben megtalálható bevételek. Volt aki természetben járult hozzá a lakozás költségeihez: 1846-ban „Borotvás Jósef Úrtól kap egy mása húst”.) A számadáskönyvek tanúsága szerint a bevételek soha nem fedezték teljesen a lakozás kiadásait, a különbözetet elosztották a legények között, így mindenki egy kisebb összeget fizetett rá. Török Károly szerint ezt bánom-pénznek nevezték. A céhes élet szokásainak kutatása nagyobb figyelmet érdemelne, mint amiben az utóbbi időben része volt. (A Magyar Néprajz VII. Népszokás kötetéből teljesen kimaradt.) A most bemutatott szokás is példa arra, hogy nem csupán a folkloristák, de más területek kutatói számára is értékes adatokat hozhat feldolgozásuk. Jegyzet 1 Csizmadia céh számadáskönyve. Tornyai János Múzeum. 73.38.11. 2 Bálint Sándor: Szegedi szótár. II. Bp., 1957. 10. 3 Csizmadia ifjúság számadáskönyve. TJM. 73.38.123., 73.38.124. 4 Török Károly: Lakozás. Magyar alföldi népéletből. In: Nagy Miklós szerk.; Magyarország képekben. II. Pest, 1867.22-23. (Az album második kötetében szereplő Török Károly cikkek hiányoznak a Kiss Lajos által összeállitott Török Károly bibliográfiából.) 5 Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások. Pest. 1867. 153. 6 Dömötör János: Vásárhely műemlékei, épületei. Hmvh. é.n. 35. 7 Kisbán Eszter: Népi kultúra közkultúra, jelkép: a gulyás, pörkölt, paprikás. Életmód és Tradíció. 4. Bp. 1989. 8 Szeremlei Samu: Hód-Mező-Vásárhely története. V. Hmvh. 1913. 460. 9 Török Károly: Lakodalmi szokások. Magyar alföldi népszokások. In.: Nagy Miklós szerk.: Magyarország képekben. I. Pest. 1867. 124. 10 Kisbán Eszter: Köleskását hoztam, mégpedig cukrozva...” (A cukor bevezetése a parasztoknál Magyarországon.) In.: Agria XXIII. köt. 1987. 259. 11 Kisbán Eszter: A kávé bevezetése Magyarországon. Ethnograpia. 1988. 2. szám. 149-177. 171. 12 Domonkos Ottó: Céhkoszorú, céhkorona. Népi kultúra - Népi társadalom. Bp. 1977. 217-238. 13 Ua. 237. 87

Next

/
Thumbnails
Contents