A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)
HELYTÖRTÉNET - Kruzslicz István Gábor: Halászat Hódmezővásárhelyen a 18-19 században
Meghatározták a halászat időpontját is, mely októbertől tavasz kezdetéig tartott. A mártélyi Tiszán halászokat felszólította a tanács, hogy a tanyájukat vagy hozzák által a Tiszán, vagy tegyék át a körtvélyesi határra, máskülönben ha ott találják, fel fogják gyújtani.26 A Térén való halászatot vásárhelyiek bérelték, akik rekeszekkel, vagy kis halász szerszámokkal egymással társulva halásztak. Harcsás Istvánt és társait a következő évben N. Szecsei István és társai követték, még ugyanez évben Sajtosné nevű vállalkozónak is bérbeadják a Térén való halászatot.27 1749-ben az Algyői jegyzőnek megengedi a tanács, hogy a vásárhelyi Tiszán Duna hálóval tegyen próbát.28 Később, 1766-ban a helybeli halászok a hálójuktól minden héten 36 font halat tartoztak adni.29 1789-ben egy nagyháló után 12 Ft a taksa.30 1795-ben a kecéseknek levelet kellett váltani és kecéik után évi 1 forintot tartoztak fizetni.31 1756-ban Károlyi Ferenc kijelenti, hogy a halászat földesúri beneficium és a halászat joga egyedül őt illeti.32 A várostól elveszi a halászat árendáját és a többet ígérő bérlőnek juttatja. Valószínű, hogy nem sikerült nagyobb bevételhez jutnia, így néhány év múlva ismét a város kapja meg a halászó vizek bérletét. 1761-ben Károlyi Antal resolutiojában leírja, hogy a halászatot a vásárhelyiek kapják és másoknak nem fogják kiárendálni. A halászok kecéik és hálóik után fizetnek, ugyanakkor kötelezi őket, hogy az uraság konyháját mind Vásárhelyen tartózkodása idején, mindpedig télen Pestre költözése után hallal lássák el.33 Még ugyanebben az évben a tanács a sámsoni és mártélyi kertészekre panaszkodik földesurának, mivel a „Tiszán való halászatot is űzik”, mégpedig akkor, amikor a lakosságnak a legnagyobb szüksége volna halra, mivel pénzért is alig lehet hozzájutni.34 A halak megfogyatkozását valószínűleg szárazabb időszak bekövetkezése is okozhatta, de a halászbérlők is szívesebben vitték a halat távolabbi piacokra, mivel ott sokkal kedvezőbben tudták értékesíteni. A kertészek, akiket a földesúr telepített le allódiális birtokán, nem tartoztak a mezővárosi polgárok sorába, terheikben sem osztoztak, így érthető a város elöljáróinak tiltakozása. A tanúvallomási jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az egyik tanú aki Leién és Kingétzen kertészkedett, „csak orozva éjjelenként” halászhatott a 44
