A Hódmezővásárhelyi Szeremlei Társaság Évkönyve 1996 (Hódmezővásárhely, 1996)
ADATTÁR - Szeremlei-oklevélmásolatokregesztái I. rész Kezdetektől 1525-ig közreadja Kruzslicz István Gábor
és a Csanádi káptalan által kiállítandó oklevelet aug. 1-re királyi megerősítés alá terjesztendik. A kitűzött időben és helyen a név. káptalan bizonyítványa szerint az osztályos atyafiak részint magok személyében részint képviselőik meg is jelentek, azonban András, Mihály és Filep azt nyilatkoztatták ki, hogy ők a felosztás ügyében nem végeztek, mert nincs jelen személyesen az érsek, aki a felosztás intézését előzetesen magára vállalta s akire ők azt bízni akarják. A káptalan ily körülmények közt a felosztás megejtésére az érseket a következő évi március 10-re idézi meg, ekkor aztán az osztály békés megegyezés szerint létrejő akképpen, hogy habár az András, Mihály és Filep birtokainak fele része törvény szerint az érseket és testvérei fiait illetné, mindazon által Kethembed és Fejéregyház, hol előbbiek laktak maradjon egészen az övék: ellenben Mihály Keresztyén kenézházát, Filep Kért, Kemecsét, a csanádmegyei Vásárhelyt, Csókást és Zanatot minden tartozékokkal együtt a püspöknek és testvérei fiainak közös felosztás végett átbocsájtják, s ezekből ők részt nem kapnak. Az egyezkedő felek kötelezik magukat arra, hogyha valamelyikök a Csanád nemzetséget illető, s most idegen kézen levő jószágot szerezne vissza azt a többiekkel megosztandja, hogy a thembesi zárda kegyúri jogait közösen gyakorolják, hogy Béla király fentebbi levelét, mely az osztályról szól, közösen érvénytelenítik, s végül hogy András, Mihály és Filep pedig 300 márka bírság alatt felfogadják, hogy a püspök és testvérei fiai ellen többé pert nem indítanak, mely kölcsönös megegyezést, amint Pál comes levele végén mondja, 1344. márc. 31-én Lajos király is helyben hagyja. Zsigmond király tehát Telegdi János kértére, Pál comes ezen oklevelét újra átíratja annak tartalmát maga részéről is megerősíti s azt Telegdi javára kiadja. (1-32 p. latin) Báthory István erdélyi vajdának 1572-diki OL. 322 dipl. szám alatti oklevelében. Földvár 1427. május 29. Zsigmond király Nagymihályi Albert vránai perjelnek s horvát- és dalmátországi bánnak hű szolgálatait, különösen a husziták elleni 139