Szemészet, 2022 (159. évfolyam, 1-4. szám)

2022-06-01 / 2. szám

Corneal polymegathism and pigmentary retinopathy in MELAS syndrome Bevezetés A mitokondriális betegségek A mitokondriumok a szervezet fő energiaszolgáltatói. A sejtek bel­sejében elhelyezkedő, gömb vagy henger alakú, 0,75-3 /rm2 mére­tű sejtorganellumok (13). Kettős membránrendszerből állnak, ame­lyek közül a külső membrán feszes, a belső azonban sűrűn redőzött, ez­által jelentősen növelve a felületét. A különböző típusú sejtekben eltérő számú mitokondrium található, a vörösvértestekben például egyálta­lán nincsenek jelen, míg a magasabb energiaigényű szövetekben akár sej­tenként 2000 darab is található. Az energiatermelés mellett számos más funkcióval is bírnak. Szerepet játszanak többek között a sejtek differenciálódásában, a sejtnöve­kedésben, a sejtciklus szabályozá­sában valamint az apoptózisban is (9). Legfontosabb feladatuk mégis a sejtek ellátása adenozin-trifosz­­fát (ATP) molekulákkal. Ez a bel­ső membránban elhelyezkedő, az elektrontranszportláncot alkotó fe­hér jekomplexek segítségével zajlik, a terminális oxidációnak nevezett folyamat végeredményeképpen. A belső membránrendszeren belül elhelyezkedő mátrixban található a mitokondriumok saját DNS-ge­­nomja. Az emberi mitokondriális DNS (mtDNS) 16 kilobázis nagysá­gú és cirkuláris szerkezetű, amely­ből mitokondriumonként 2-10 kó­pia van jelen (3). 37 gént kódol, ezek közül 13 expresszál a terminális oxidációban résztvevő fehérjét. Az elektrontranszportlánc felépítésé­ben résztvevő többi fehérjét a sejt­mag DNS-e kódolja. A sejtorganellumok működésza­varához külső károsító tényezők is hozzájárulhatnak (pl. UV-su­­gárzás), gyakoribb azonban, hogy herediter betegség következménye­ként jelentkeznek. A megterméke­nyítés folyamán kizárólag a pete­sejtből származó mitokondriumok örökítődnek tovább a zigótába, így a mitokondriális betegségek mind anyai öröklődésmenetet mutatnak. Az őssejtben jelen lévő vadtípusú és mutálódott mtDNS-t tartalma­zó mitokondriumok a sejtosztódás során különböző arányban jelennek meg a sejtekben, majd minden sejt­ben a replikáció eredményeképp ez az arány tovább változik. így min­den sejtben egyaránt jelen vannak vadtípusú, valamint mutálódott DNS-sel rendelkező mitokondriu­mok is, ezt a jelenséget nevezzük heteroplazmiának. Amennyiben a kóros variánsok száma elér egy bi­zonyos küszöbértéket, a mitokond­riális betegség klinikai tünetei ma­nifesztálódnak. A mitokondriális betegségek kli­nikai megjelenése igen heterogén. Jellemzően a magas energiaigényű szervek érintettek, tekintettel arra, hogy ezekben a sejtekben jóval na­gyobb számú mitokondrium talál­ható. Ennek megfelelően leggyak­rabban az izmokat, idegrendszert, szívet, májat, emésztőrendszert, hallórendszert és a szemet érintő tünetekkel találkozhatunk. Legfő­képp a retinalis pigmenthám, a cor­­neaendothelium és az extraocularis izmok vulnerábilisek. Egyes esetek­ben a mutációk főként egy szerv­­rendszert érintő betegséget okoz­nak, mint a Leber-féle herediter opticus neuropathia (LHON) eseté­ben, ahol ritkán fordul elő kardioló­giai és neurológiai eltérés is, összes­ségében azonban gyakoribb a több szervet érintő szindrómás formák megjelenése. Mivel a tünetek szá­mos szervrendszerben jelentkezhet­nek, valamint a megjelenési forma is igen változatos, a mitokondriális betegségek képesek más megbe­tegedéseket utánozni, ami megle­hetősen nehézzé teszi a diagnózis klinikai tünetek alapján történő felállítását. A Kearns-Sayre-szindró­­ma, a Myoclonus-epikpszia-szindróma (MERRF), valamint a Leigh-szindró­­ma szintén a MELAS-sal átfedő tü­netekkel fordulhat elő. A klinikai vizsgálatok során a több szervet érintő, változatos tünetek esetén fel kell merülnie a mitokond­riális betegség lehetőségének. Első lépésként fontos a tünetek részletes feltérképezése, valamint a családi anamnézis felvétele. A pontos diag­nózis felállításához genetikai vizs­gálatok állnak rendelkezésünkre, a pontmutációkat restrikciós frag­­menthossz-analízissel, a teljes mi­tokondriális genomot Sanger-szek­­venálással lehet meghatározni. A terápia tekintetében jelenleg fő­ként tüneti terápiára van lehetőség valamint vitaminok, piruvát és ace­­tilcisztein adásával van mód a tüne­tek enyhítésére. A génterápia terén jelenleg is klinikai vizsgálatok van­nak folyamatban (11). MELAS-szindróma A MELAS-szindróma (mitokond­riális myopathia, encephalopathia, tej savas acidózis és stroke) a leg­gyakrabban előforduló mitokond­riális betegség. Az esetek 80%­­ában a mtDNS MTTL1 génjének m.3243A>G szubsztitúciója okoz­za, maternális öröklődésmenet a jellemző (10). Ritkábban nukleá­ris elhelyezkedésű, mitokondriális funkcióért felelős gének mutációi okozzák. Az első tünetek megjele­nése 10 éves kor körül a leggyako­ribb, de akár 2-40 éves kor között is jelentkezhetnek. A leggyakrabban előforduló, nem szemészeti jellegű tüneteket az 1. táblázat foglalja ösz­­sze. A szemészeti manifesztációk is igen változatos képet mutathatnak, a szem-, illetve függelékeinek külön­böző struktúráit érintve. Gyakori a ptosis előfordulása, valamint a kül­ső szemizmok érintettsége miatt a szemmozgászavarok jelentkezése. Specular mikroszkópos vizsgálattal korábbi esettanulmányok a cornea­­lis endothelium polymegathismusát mutatták ki. Ugyan a betegek eseté­ben mérhető sejtszám és az átlagos sejtméret is az egészséges populáci­óban mérhető adatokkal megegye­ző volt, azonban a sejtek mérete jelentős variabilitást mutatott, szá­mos átlagosnál nagyobb sejtet ta­láltak, amelyek mellett jóval kisebb méretűek helyezkedtek el (2). Az elülső szegmentum vizsgálata során foltos íriszatrófiát is megfigyeltek. A lencsehomályok különböző típu­sait is leírták, maghomály, illetve hátsó subcapsularis homály kiala­kulásáról is beszámoltak. Szemfe­/ _ _ \ 70 ;

Next

/
Thumbnails
Contents