Szemészet, 2019 (156. évfolyam, 1-4. szám)
2019-06-01 / 2. szám
Idebenon kezeléssel szerzett klinikai tapasztalataink A gyermekkori LHON a klasszikus felnőtt LHON-hoz képest változatosabb klinikai lefolyású és kedvezőbb prognózisú. Gyermekek esetén a progresszió és a prognózis is eltérést mutat a felnőtt populációhoz képest (10). Egy brit vizsgálatban (4) elemezték azon beteg gyerekek adatait, akiknél az LHON 12 éves kor alatt manifesztálódott. A látásvesztés és a progresszió három mintáját figyelték meg: 1. a klasszikus akut (63%), 2. a lappangó vagy szubklinikus (22%) és 3. a lassan progrediáló (15%) formát. Míg gyermekeknél a szubklinikus - lappangó - forma akár az esetek egynegyedében is jelentkezhet, addig a felnőtt populációban ez jóval ritkább (kb. fele olyan gyakori) (21). A lappangó megjelenésű változat a diagnózis felállításának 3-15 éves késlekedésével is járhat. A lassan progrediáló forma, amely úgy tűnik, hogy a gyermekkori LHON sajátossága, a többi gyermekkori formához képest jobb prognózissal jár. Náluk a papilla normál/relatíve nagyobb méretű, szemben az akut formára jellemző kisebb papillamérettel. A kisebb papillaméret felnőtt LHON-betegeknél is rosszabb prognózist vetít előre. A gyermekkori LHON-re jellemző lehet még az extrém módon aszimmetrikus klinikai megjelenés is a második szem progressziója nélkül, egyik szemen akut féloldali a másik szemen szubklinikus megjelenésben (10). Lontos tehát tudni, hogy gyermekeknél nem mindig alakulnak ki a típusos tünetek, ezért gondoljunk a betegségre, hogy elkerülhetőek legyenek az esetlegesen hosszú diagnosztikai késések. További nehézség, hogy ebben a korosztályban a látásélesség nem minden esetben károsodik az alkalmazkodóképesség miatt, és szintén fontos szempont, hogy a gyermekek nem mindig tudják hatékonyan kommunikálni a látásukat érintő változásokat szüleik vagy gondozóik felé. Továbbá az LHON-re irányuló klinikai gyanú hiánya a kisgyermekek esetében jelentősen hozzájárulhat a diagnosztikai késedelmek kialakulásához (4, 10). Közel 200 terápia adatai alapján az idebenonnal kezelt betegek közel 50%-ánál tapasztaltak klinikailag jelentős javulást a nadírhoz (a kialakult legrosszabb látásélesség, amely rendszerint egy éven belül bekövetkezik) képest, és a javulás mértéke emelkedett a kezelés hoszszának növelésével. A klinikailag releváns javulást (CRR) mutató betegek körében az átlagos látásélesség-j avulás 23 betűnyi volt 6 hónap után, amely 31 betűre emelkedett 12 hónap után, és 46 betűnyire 21 hónap kezelés után (16, 22). A látásélesség klinikailag releváns javulása az idebenon esetében olyan látásélesség-j avulás, amely táblavízus hiányában legalább 5 betűs, vagy a terápia kezdetekor meglévő táblavízus esetén legalább 10 betűs javulással járt. Előfordulhat, hogy a CRR eléréséhez akár kétévnyi terápia is szükséges. A CRR megvalósulása érdekében legalább 18-24 hónapos kezelési időtartam lehet az optimális. A kezelés korai megszakítása a terápiás válasz hiányának egyik tényezője lehet, éppen ezért fontos a beteg felvilágosítása a terápia várható kimeneteléről. A terápia biztonságosságáról elmondható, hogy az idebenont kapó betegeknél jelentett mellékhatások jellege és gyakorisága nem különbözött a placebónál megfigyeltekhez képest (16, 22). Klinikai adatok alapján a 4-16 éves gyermekek esetében is biztonságosan alkalmazható (23). Lontos, hogy felvetődjön eme ritka kórkép is, ha hasonló tüneteket észlelünk, hiszen mindhárom esetben látható, hogy kisebb vagy akár egészen kimagasló mértékű javulás is tapasztalható a megfelelő terápia hatására. Egy egyszerű vérvétellel és genetikai vizsgálattal igazolható az LHON jelenléte, amely alapján a megfelelő terápia indítható, egyedi méltányosság alapján a NEAK által finanszírozottan hazánkban is. Irodalom 1. Yu-Wai-Man R et al. Inherited mitochondrial optic neuropathies. J Med Genet 2009; 46(3): 145-58. 2. Mascialino B, Leinonen M, Meier T. Meta-analysis of the prevalence of Leber hereditary optic neuropathy mtDNA mutations in Europe. Eur J Ophthalmol 2012; 22(3): 461-5. 3. Sadun AA, La Morgia C, Carelli V. Leber's hereditary optic neuropathy: new quinone therapies change the paradigm. Expert Review of Ophthalmology 2012; 7(3): 251-259. 4. Majander A, et al. Childhood-onset Leber hereditary optic neuropathy. Br J Ophthalmol 2017; 101(11): 1505-1509. 5. Newman NJ, Lott MT, Wallace DC. The clinical characteristics of pedigrees of Leber's hereditary optic neuropathy with the 11778 mutation. Am J Ophthalmol 1991; 111(6): 750-62. 6. Newman NJ. Treatment of hereditary optic neuropathies. Nat Rev Neurol 2012; 8(10): 545-56. 7. Meyerson 0, Van Stavern G, McClelland C. Leber hereditary optic neuropathy: current perspectives. Clin Ophthalmol 2015; 9: 1165-76. 8. Fraser JA, Biousse V, Newman NJ. The neuro-ophthalmology of mitochondrial disease. Surv Ophthalmol 2010; 55(4): 299-334. 9. Barboni R et al. Retinal nerve fiber layer evaluation by optical coherence tomography in Leber's hereditary optic neuropathy. Ophthalmology 2005; 112(1): 120-6. 10. Barboni R et al. Leber's hereditary optic neuropathy with childhood onset. Invest Ophthalmol Vis Sei 2006; 47(12): 5303-9. 11. Yu-Wai-Man R Griffiths PG, Chinnery PF Mitochondrial optic neuropathies - disease mechanisms and therapeutic strategies. Prog Retin Eye Res 2011; 30(2): 81-114. / __ \ * 72 • \ ' *- / \ ^ ^ /
