Szemészet, 2016 (153. évfolyam, 1-4. szám)

2016-09-01 / 3. szám

házi ismertető jeleit nem szabad a közleményben felhasználni, különö­sen a képanyagban nem. Ha állatkí­sérletek bemutatásáról van szó, jelez­ni kell, hogy a kísérletek lebonyolítá­sa, az állatok tartása megfelelt a helyi, nemzeti, illetve nemzetközi előírá­soknak. Ismételt közlés A Szemészet, mint a legtöbb tudo­mányos újság nem szívesen fogadja közlésre az olyan közleményt, amely már közlésre került, vagy más tudo­mányos újságban közlésre nyújtották be, vagy közlésre elfogadták. Ilyen esetben a szerző(k)nel< nyilatkoznia kell, hogy a közlemény előzőleg már megjelent, vagy egyidejűleg közlésre be lett nyújtva, így a munka már megjelent vagy ismételt közlemény­ként megjelenés alatt áll más folyó­iratban. A közlemény összes, a fenti­ekre vonatkozó bizonylatát be kell nyújtani a folyóirathoz, hogy a szer­kesztő (szerkesztőbizottság) dönté­sét segítse a szóban forgó közlemény közlésére vonatkozóan. A kézirathoz mellékelni kell a már közölt anyagok (pl. ábrák, képek, szöveg) újraközlésé­hez beszerzett engedélyeket, vala­mint olyan ábrák közléséhez az enge­délyeket, amelyeken az ábrázolt sze­mélyek felismerhetők. Ismételt közlés megengedhető az alábbi feltételekkel: 1. mindkét érintett folyóirat szer­kesztőségét értesítették a kettős közlésről; 2. az első folyóiratban levő közlés pri­oritása biztosított; 3. a második közlés adatai és követ­keztetései kis eltéréssel egyeznek; 4. a második közlésben lábjegyzet­ként kijelenti(k) a szerző(k): „Ez a közlemény a....folyóiratban (tel­jes hivatkozás) megjelent cikk ada­tain alapul”. Lektorálás Minden cikket két lektor bírál el; sta­tisztikai elemzés esetén statisztikus lektor véleményét is kikéri a szerkesz­tőség. A lektori vélemények alapján átjaví­tott kéziratokat ismételten be kell nyújtani, mellékelve egy részletes lis­tát, amely a lektorok véleménye sze­rinti sorrendben válaszol a lektorok által felvetett kérdésekre, és tételesen közli a kéziratban tett változtatásokat. Kefelenyomatot javítás céljára az első szerzőnek küldünk. A javítás helyes­sége a szerző felelőssége. A javítás az eredeti szöveg legkisebb változtatásá­val történjen. A kefelenyomatot a ja­vítások, változtatások felsorolásával és a változtatás helyének megjelölésé­vel kell visszaküldeni. A kézirattól el­térő változtatások nyomdai költsége a szerzőt terheli. Az első szerzőnek a megjelent lapból három példányt térítésmentesen kül­dünk. A kéziratok elkészítésének és benyújtásának követelményei össz­hangban vannak az orvosi folyóirat­okhoz benyújtandó kéziratok iránt támasztott egységes nemzetközi kö­vetelményekkel (International Com­mittee of Medical Journal Editors - ICMJE. Fifth edition. British Medical Journal Publishing Group [1997.] Greenhalgh T.: How to read a paper. The basics of evidence based medi­cine. British Medical Journal Publi­shing Group 1997). A Szemészet szerkesztőbizottsága Látogasson el a SHIOL megújult weboldalára * Friss, aktuális társasági hírek « Szakmai újdonságok * Videóinterjúk hazai és külföldi szaktekintélyekkel * Beszámolók hazai és nemzetközi kongresszusokról * Tudományos cikkek * Továbbképzések * Műtéti videók Regisztrációt követően rendszeres Online hírlevélben értesülhet a friss tartalmakról. www.shiol.olo.hu

Next

/
Thumbnails
Contents