Szemészet, 2015 (152. évfolyam, 1-4. szám)

2015-12-01 / 4. szám

SZEMÉSZET 152. évfolyam, 2015; 4. szám 20B.

In memoriam Valu László

(1926-2015)

Elment a Tanár Úr! Csendben, észrevétlenül, ahogyan élt. Tudtuk, hogy előrehaladott korát súlyos, visszafordíthatatlan betegség terheli, mégis fájdalmas befejezett múltban beszélni a munkásságáról és az emberségéről.

Kivaló szemész orvos és kutató volt, kora nemzetközileg elismert alakja. A csarnokzug mikroszkópos szerkezetének, és korral járó elváltozásainak leírásával maradandót hagyott maga után. Elsőként mutatta ki az idegvégződéseket a csarnokvíz elvezető rendszerben, a kötőszöveti struktúrák elváltozásait és kapcsolatát a megnövekedett ellenállással. Először sikerült pontosítani és quantifikálni is ezeket az elváltozásokat. Monográfiája Ueber die Struktur des Uvea-Trabekel- Systems (Thieme Kiadó, 1970) ma is helytálló és máig ható adatokat tartalmaz. Elég arra gondolnunk, hogy a glaukóma kezelése, legyen az gyógyszeres, lézer vagy sebészi, elsődlegesen ennek az ellenállásnak a csökkentését célozza. Megható volt számomra, sok évvel később, amikor néhány, gondosan őrzött mikroszkópos felvételt átadott nekem azzal a megjegyzéssel, „hátha tudod valamikor hasznosítani”. Méltó helyre került, a glaukómáról írt angol nyelvű kézikönyvbe, amihez a Tanár Úr írt megtisztelő ajánlást.

Első alkalommal szigorló orvosként találkoztam vele Debrecenben az Anatómiai Intézetben, ahol én TD szakkörös voltam és ahol a Tanár Úr is gyakran megfordult. Akkor éppen, már osztályvezető főorvosként, egy kutatásban járatos munkatársat keresett a miskolci Megyei Kórház Szemosztályára. Ez a találkozás, a közös érdeklődés kötött össze bennünket egy életre. Az 6 meghívására kerültem az osztályára és rám bízta a szövettani laboratórium vezetését. Különös hangsúlyt fektetett arra, hogy osztályán mindenki, a napi rutin mellett foglakozzon kutatással is, mert alapelve volt, hogy ezáltal ismeri meg a szakirodalmat. Ezt a szemléletet egész pályafutásom alatt megtartottam és hálás vagyok érte.

Alig egy évvel később továbbképzésre küldött Romhányi professzorhoz a Pécsi Egyetem Kórbonctani Intézetébe. Egy rendkívüli ember és egy kiváló kutató, korát sok évtizeddel megelőző tudós mellett dolgozhattam, de mindenek előtt tanulhattam. Az általa kifejlesztett polarizációs mikroszkópos módszereket elsőként mi alkalmaztuk a szemészeti kutatásokban. Regénybe illők azok az erőfeszítések, amiket a Tanár Úr tett, hogy ez

megvalósulhasson. Kevesen tudják, hogy a Romhányimódszer egy kvantum-hisztokémiai vizsgálati módszer, aminek ma is megvan a létjogosultsága. Mindezt akkor tudjuk megfelelően értékelni, ha egymás mellé tesszük a tényeket: világszínvonalú kutatások, egy közkórház szemészeti osztályán, és a naptár 1966-t mutatott.

Nagy fordulat volt az életében, amikor 1968-ban Radnót professzor asszony meghívta az I. sz. Szemklinikára és a szövettani kutatórészleg vezetését bízta rá. Három munkatársát, köztük engem is magával hozott, nagy energiával látott hozzá az új munkájához, akkor még az Illés utcai, egy bérházból kialakított épületben. Bedolgozta magát a szemészeti elektronmikroszkópiába, szakkönyveket, cikkeket fordított le, látta el magyarázatokkal, újabb és újabb kutatásokra biztatott bennünket. Hamarosan mindez már sokkal jobb körülmények között zajlott, a klinika új épületében, a Tömő utcában. Ez az időszak egybeesett a magyar szemészeti kutatások „aranykorával”, amikor önálló víruslabor, genetikai labor, immunológia labor, biokémiai labor, elektrofiziológiai labor működött a klinikán, a szintén önálló kórszövettani, hisztokémiai és elektronmikroszkópos laboratórium mellett. Jellemző, hogy az enukleált szemek az ország minden részéből hozzánk kerültek feldolgozásra. Néhány év után azonban a Tanár Úr választás elé került, és „a műtő szava” erősebb volt, mint a laboratórium varázsa. Előbb Szombathelyen, majd a Dél-Pesti Kórházban vezette a Szemosztályt. Kiváló szemsebész volt. Nyugdíjazása után tanácsadóként dolgozott a Szent István Kórház Szemosztályán, ahová éveken keresztül még akkor is visszajárt, több órás vonatozással vidékről, amikor már semmilyen tiszteletdíjat sem kapott. Legendás szerénységgel és tapintattal mindig volt egy-egy hasznos tanácsa, észrevétele, amivel segítette a fiatal kollegák munkáját. Sokszor „beugrott” a Szemklinikára is, a szövettani laborba. Mindig szívesen látott vendég volt.

Elment a Tanár Úr, de a szellemi öröksége itt maradt. A szakma szeretete és a kollegák tisztelete példa a későbbi nemzedékek számára is. Ezeket az emlékeket őrizzük meg róla.

2015. november 1.

Fehér János

/ _ _ _ \

; 208;